Szőcs (Felső).

Nevének változatai: 1405-ben*Gr. Bánffy ltár A. 11. Zwech. 1514-ben*Gyf. prot. Magnificat fol. 88. és Gyf. Cent. 2. 57. Felseo Zöth. 1553-ban*Transilv. fasc. 9. nr. 69. Felseuzewch. 1618-ban*Burzó cs. levéltára. Felseo Züchy. 1646-ban*21. Lib. Reg. 208. Felseö Szőcs. 1830-ban*Conscr. statist. topogr. 57. l. Felső-Szőcs, oláhul Szucsu.

Először emlittetik 1383-ban*Torma gyüjt. a Ropán cs. ltár 1766. évi bizonyitó levélben.

Fekszik a Tőkés felől jövő Czibles patak jobb partján elnyuló völgyben, Deéstől 53.6 kilométernyire a magyarláposi járásban.

Hagyomány szerint a község egykor a Tőkés felé fekvő „Troján” határrészben épült, a Sztrimba-patak mentén, a honnan a barmok rendesen a község mai helyére jöttek legelni, mert itt édesebb volt a fű s azért idővel a lakosság is lehuzódott.

{495.} Felső-Szőcsöt is valószinüleg a losonczi Bánffyak, mint a Lápos-vidék urai alapitották és birták.

Később, midőn 1405-ben*Gr. Bánffy ltár A. 11. Csicsóvára a losonczi Bánffyak kezére került, Szőcs is, nem lehet tudni melyik, tán éppen mind a kettő, e vár tartozékául van megnevezve, s azontúl is az maradt.

1467-ben*Dl. 27916. a Bánffyak hűtlenségbe estek s tőlük Mátyás király Szőcsöt elvevén, Szerdahelyi Kis János és testvérének Mihálynak adományozta.

1553-ban*Transilv. f. 9. nr. 69. Csicsóvár tartozéka, vajdája Andrejka.

1577-ben*Km. Szolnok Int. B. 25, 46. és F. 5. Szamosujvár tartozékaként szerepel, mikor Gurzó és Illés nevü nemes lakói emlittetnek.

1592-ben*Burzó cs. ltára. Báthory Zsigmond, nemes felsőszőcsi Gurzó vagy Burzó Andrásnak itteni, a Balázs Gergely és Kozma Miklós fejedelmi providus háza között levő udvarházát megnemesiti.

1593-ban is Szamosujvárhoz tartozik, kenéze Boga János.

1594-ben*Km. Arm. Diversae. Kenéze Poslogár Tivadar, Botha Lukács esküdt.

1602-ben*Erd. főkormsz. ltár. Huszár Péter birja.

1610-ben*Km. prot. F. 145. Makray Bertalan és Bethlen Erzsébet fia Péter, mint a széki merénylet részese, e birtokától megfosztatott, de midőn azt a fejedelem sógorának Dobay Tamásnak adományozta oda, azt Dobay Makraynak visszabocsátotta.

1614-ben*Makray cs. ltára és Gyf. prot. Magnificat 88. és Cent. Q. 57. ugyanazt ismételik.

1617-ben*9. L. Reg. 55. a fejedelem e birtokot Wass Ferencz özvegyének Bogáthi Druzsánnának inscribálja.

1617-ben*Burzó cs. ltára. Felsőszücsi nemesi telkébe Gurzó vagy Burzó Andrást a fejedelem parancsa folytán 1618-ban újra beigtatják. A falu ekkori birtokosa Czegei Wass Ferencz özvegye Bogáthi Druzsánna, ki itteni birtoka után*Rettegi gyüjt. ez évbeli lustrára egy gyalogpuskást állit ki.

1630-ban*Gyf. prot. Barkai 157. Barcsay Zsigmond e birtokát rokonának Wass Gergelynek átengedi, úgy azonban, hogy azt csak anyjuk Bogáti Druzsánna halála után foglalhatja el.

1643-ban*Torma gyüjt. Wass György árvái birják.

1646-ban*21. L. Reg. 208. Rákóczi György e birtokot, a Burzóékén kivül, melyet 1615-ben fiscalis birtoknak és 1588-ban szintén mint fiscalitás Szamosújvárhoz {496.} tartozott, mikor azt Báthory Zsigmond fejedelem Barcsay Zsigmondnak adományozta, most ujabban adja Nagybarcsai Barcsay Zsigmondnak, Közép-Szolnokmegye főispánjának, és neje Gyulafi Borbálának zálogba, kinek ősei azt Báthory Zsigmondtól még 1588 előtt kapták adományban.

1655-ben*26. L. Reg. 515. II. Rákóczi György e birtokot, melyet a fiscus Nagybarcsai Barcsay Zsigmond özvegyétől Gyulaffy Borbálától magához váltott, zabolai Mikes Mihálynak, udvari lovaskatonák alkapitányának, adja zálogba.

1658-ban*Torma cs. ltára. Mikes Mihálynak itt 15 adózó jobbágya volt.

1658-ban*Gyf. prot. Francisci Taraczközi 218. Mikes Mihály e birtokát nejére Paczolay Borbálára, ennek halála után pedig öcscsére, Mikes Kelemenre hagyja.

1662-ben*Torma cs. ltára. itteni nemes család a Gurzó, máskép Burzó.

1662-ben*27. L. Reg. 643. Apaffy Mihály e birtokot, mely a hűtlenségbe esett Mikes Mihályé volt, Érszentkirályi Szikszay Györgynek adja zálogba.

1666-ban*Lib. reg. 10. B. 583. és Lib. 11. B. 781. Mikes Kelemen e helységért Gyulaffy Borbálát Barcsay Zsigmondnét perbe fogta, de nem juthatott birtokába.

1666. jul. 3-án*Várm. jkv. e falut Gyulaffy Borbála kapta a fejedelemtől és második férjétől való fia Kapi György, kinek neje volt Bánffy Ágnes, kinek első férje Barcsai Ákos fejedelem.

1674-ben*Erd. főkormsz. 1845. 14600. Km. conv. Arm. R. 8. ide való egy telkes nemes a Ropán család.

1675. aug. 26-án*Gyf. kápt. Divers Cista 2. fasc. 2. nr. 21. gróf Balassa Imre és neje Barcsay Juditot iktatják be e birtokba, ki Kapy Gergely birtoklásának ellen mondott.

1694-ben*Gyf. Szathmár fasc. 2. nr. 35, 56. birtokosa Teleki Mihályné.

1702-ben*Erd. főkormsz. ltár. egytelkes nemes a Burzó, Opra, Roppán és Marosán család.

1713-ban*Torma gyüjt. gróf Teleki Lázár birja.

1713-ban*Erd. főkormsz. ltár. Nemesi Prod. I. 1. itt lakó egytelkes nemes Ropán és Burzó család, 9-en laknak 9 házban, mely tesz 2 örökséget.

1727-ben*Várm. jkv. Felsőszőcsi Butuza János, ki fia Lászlónak, ki fia Bertalannak, ez fia Gábornak, ki fia volt Burzó Andrásnak és nemes Buczul Márton fia Burzó Gergelynek, ki fia Burzó Oprának, ki fia Gábornak, ez fia Burzó Andrásnak; ugyancsak Burzó Makszim, ki fia Bencznek, ez fia Áronnak, fia Andrásnak, ugyszintén Burzó István és László fiai {497.} Gábornak, ki fia volt Áronnak s ez fia Andrásnak; továbbá Burzó János fia Gergelynek, fia Gergelynek s ez fia Áronnak, perlik konyhai Bizó Lászlót, ki fia volt Bizó Istvánnak, ki fia Simonnak nejétől ns. Kopil Ilonától, ki leánya volt ns. Kopil Prekupnak; továbbá ns. Papp Száva özvegye Dragumereifi Szakala Juonnak neje ns. Szakala Juonáktól, kinek néhai férje Bizó László, továbbá Bizó Tamás, ki gyámja néhai ns. Konyhai Bizó Lászlónak, ki fia Teodornak, fia Simonnak nejétől Kopil Ilonától, ki leánya volt Prekupnak Bogye Joanától, kinek gyermekei János, Pál és Tivadar.

1738-ban*E. F. L. III. 164. B. itteni birtokos gróf Teleki Sándor.

1750-ben*Torma gyüjt. birtokosa gróf Teleki Ádám.

1762-ben*Burzó cs. ltára. a Burzó család itteni nemesi udvarházát a fiscus elfoglalván, nemeslevelének s jogainak állitólag való kiterjesztése miatt, a fiscus a falu felét velök együtt Szamosújvár közönségének adta, őket benne hagyta ugyan, de később a gróf Teleki családnak adta, kinek szolgálni tartoztak. 1784-ben előbbi jogaikat azonban visszanyerték. 1770–73-ban*Erd. főkormsz. ltár. birtokosa gr. Teleki László, udvarbirája Szilvási Ördög György, birtoktalan nemes.

1780-ban*Erd. L. Reg. XII. 57. II. József császár e birtokot a gróf Teleki családnak adta zálogba.

1786-ban*Erd. főkormsz. ltár. birtokosa gróf Teleki József; van 44 jobbágya s 4 zsellére.

1818-ban*Megyei ltár. osztották fel határát s ez alkalommal gr. Teleki József 37 1/2 örökséget, a Burzó család pedig két kuriát vagy örökséget követelt.

1820-ban*Erd. kanczellária ltára. birtokosai: gróf Teleki Józsefné és gróf Teleki Zsófiának van 36 telke; feles egyházi nemesség.

1838-ban*Megyei ltár. van 4 immunis, 135 adózó nemes, közülök irástudó 4 s magyar 1, a többi oláh. 1843-ban*U. o. egy magyar és 107 oláh nemes lakosa van.

1863-ban*Urb. Wes. 106. l. gróf Teleki Domokos úrbéri kárpótlásban részesül.

1866-ban*Erd. főkormsz. ltár. nemesi jogú birtokosai: gróf Teleki Domokos, 51 Burzó, 25 Pap, 22 Bizó, 18 Ropán, 15 Bugye, 13 Kozma, 10 Szima, 8 Bud, 6 Kindrics és Párka, 5 Opris, 4 Markis és Demján, 3 Lázár és Illés, 2 Petrucz és Butyán, 1 Bogya, Buda, Borodi, Csicsó, Zsurzs családbeli.

Jelenlegi birtokosa (1898): gróf Teleki Géza örökösei; 8188 h. saját tulajdon; volt állami inscriptionalis több generáczióra.

{498.} Közlakosai kezdet óta románok. Azt állitják, hogy legelőször egy Szucs Márián, mesterségére nézve szőcs, telepedett volna ide, kit a többiek azért Podlogárnak neveztek el, mely gúnynév később előneve lett. Ezután egy Gurzó nevü nemes talált otthonára, a kinek családja Burzó nevet vett föl s ennek volt egy Áron nevü fia, a ki után a mai napig a községnek egy részét „Aronesti”-nek nevezik. S igy időnként a Bizó és Zsurzs családokkal szaporodott, de ennek utóda ma kihalóban.

Oláh ajku nemes lakosai a törvényt nem tartották tiszteletben, önfejüek voltak s azok ma is és makacsok. Ezért rendelte el a főkormányszék, hogy itt katonaság tartassék állandóan s 1807-ben a II. oláh ezred egy századát rendelték ki a lázadás elfojtására,*Megyei levéltár 533. sz. mely a két hitfelekezet közt támadt.

Földmivelés és baromtenyésztéssel foglalkoznak szorgalmas lakói. Ó év utolsó napján este az utczákat keresztül kötik, hogy az új évet mindenki otthon várja be. Az idős leányok lakta ház kapujára karóba ütött szalmabábut tesznek, melyet csúf-nak neveznek. A fiatalság karácsonyi táncát „Vergel”-nek hivják s ekkor válassza mindenlegény jövendőbeliét magának, kivel a farsangon házasságra lép.

Főételük a keményre főzött puliszka, melyet deszkára boritanak s juhturóval vagy savanyú tejjel fogyasztanak. Öltözetük fekete posztókalap, harisnya, fekete szokmány, bocskor és csizma.

Gazdasági épületeik, lakóházuk egy szoba, pitvar és kamara, fa oldaluak, zsendelytető alatt.

Gör. kath. egyházközség. Első templomának épitését a kormányszék 1772-ben*Megyei levéltár selejt. 104. sz. engedélyezi. Jelenlegi kőből 1879-ben épült, szép sugár tornyos templom a község közepén bádogtető alatt. 1808-ban*Megyei levéltár selejt. 335. szám. szakitottak ki e felekezet papja részére telket és külsőséget a község földjéből. Aranyszájú Szent János, Szent László és Szent György tiszteletére 1886 szeptember 12-én Dr. Szabó János szamosujvári püspök szentelte fel. E templomban őriztetnek Szent Restitutus hamvai. Anyakönyve 1856 év óta vezettetik.

Régi harangjait a tatárok itt jártakor 1717-ben (?) elrabolták. Máramaros vármegye Borsa községében most is megvannak. Egyik harangot 1886-ban gr. Teleki Gézáné vette, de felirata nincs, egy mást Markis István és Burzó István luj Vanasza, a harmadikat Burzó Vaszi, Togyer Opris, Grigor és Illés György csináltatták, mint a feliratán olvasható. {499.} Papjai: Szima, Lázár, Popán, Leményi, Gecze, Makszin, Marosán nevüek, a jelenlegi Olteán János.

Iskolát a hatvanas évek óta tart fenn. 1858-ban a magyarláposi gör. kath. iskola évenként való fentartásához 65 frttal járult.*Kádár. Nev. és okt. tört. 281. és 359. l.

A róm. katholikusok az oláhláposi, ev. ref. lakosai pedig 1898-ban*Ev. ref. Névk. 99. l. a domokosi anyaegyházhoz tartoznak.

1848 november elején itt végezték ki a Csernafalvára menni szándékozó Malos László gazdatisztet, Sieber János sebészt, Moldován Ferencz s még négy láposi embert, köztük Sánta József, Tamás József, összesen mintegy tizenegyet, kiket a felsőegresiek fogtak el, s tüskén-bokron át hurczoltak a honvédeink által üldözött Dimbul határőrtiszt lándzsás csapatai. Az egresiek az őrségen itt maradt határőröknek adták át a foglyokat, kiket a gr. Teleki Domokos alsó rétjén a korcsmaházhoz közel állitották fel s addig lövöldözték, míg rendre, mint a részeg czélzók találtak, elestek s testüket a patak árkába dobták.*Kádár József. Belső-Szolnok és Dobokam. tört. 1848–49-ben. 121–123. l. Itt találta őket a Dimbult üldöző magyar tábor, hol Szántó Mártont s családját a gr. Teleki tisztjét, ki látta, midőn a br. Huszár Restolczon levágott fejét itt tálba tették s innét vitték volt már előbb Urbánhoz Naszódra, megszabaditották.

A község felett való hegyekre menekült s fejbujtogatott lakossággal alkudozásba kezdettek, de midőn a legyilkoltak holttesteire akadtak, ez a legszigorúbb parancs ellenére is oly elkeseredésbe hozta honvédeinket és a nemzetőrséget, hogy a házakat egyenkint felgyujtották.

A község magas hegyektől van körülvéve, széltől védve, jég nem szokta bántani. Levegője kiválólag egészséges, a mi onnan is magyarázható, hogy közvetlen a község mellett erdővel sűrün benőtt magas hegy emelkedik, a mely levegőjének éltető voltát első sorban mozditja elő.

A községben apró kereskedőboltok vannak, meglátszik rajta, hogy itt nemesek laktak, házaik közül a gr. Teleki gazdasági udvarháza s melléképületei emelkednek ki, melyek által e környék egyik legszebb községévé emelkedett.

1750-ben*Erd. főkormsz. ltár. határának mintegy negyedrésze téres és termő, a többi hegyes és terméketlen. Alig terem meg a szükséges kenyérre való, azért egy része másfelé is eljár megszerzésére. Kétfordulós határának 10 része termő és lapályos, a többi nagyon hegyes és az erdők közt {500.} fekszik, szántani 4 ökörrel is nehéz, trágyázása épen lehetetlen. Egy köböl őszi-tavaszi vetés 6 kalangyát, szemül 1 1/4–2 vékát ereszt. Legelője elégséges, de rétje kevés s ezért az alsószőcsiektől szoktak bérbe venni. Erdeje elég. Szántója 262 3/4 köbölnyi, elvetettek 63 3/4 köböl ősz-, 151 1/4 tavaszgabonát, lett 9 köböl tengeri, kaszálója 360 3/4 szekérre való, malmok jövedelme 15 frt. Van 109 jármas ökre, lova, 165 tehén, 46 tulok, 527 juh, kecske, 84 disznó, 104 méhköpü. Pálinkafőző üstök jövedelme 4 frt. Iparosa 5 rézműves.

1822-ben*Czirákí urb. oszt. adózás tekintetében határa II-od osztályú. Adó alatt: 1537 3/4 szekér kaszáló, 578 köböl szántó, 91 ökör, ló, 86 tehén, 26 borju, 127 juh, kecske, 5 disznó, 2 méhköpü.

1898-ban határának földje termékeny, de zabvetésre alkalmas inkább s ezt termesztik legnagyobb mértékben; erdélyi fajta szarvasmarhát tenyésztenek. Gyümölcse nincs. Itatója a Czibles pataka, Funtina Krejeszi forrás, melyet azért neveznek annak, mivel egykor egy herczegnő járt itt és ivott belőle. Funtina Pintyi, Lárga-patak, Sztimba, Presztye, Serpója, Periák. Épületköve jó. Malma gr. Teleki Géza örököseinek 2-2 kövü s egy ványolós, Papeszku Gergelynek egy 2 kövü, Burzó Fülöp és társainak 1 kövü, Burzó Juon 1. Tanaszinak 2 kövü.

1891 óta van csendőrsége, 1896 óta pedig postahivatal állittatott fel; körjegyzői székhely 1876 óta.

Jobbágyszolgálmányok: 1553-ban*Transilv. fasc. 9. nr. 69. jobbágyai szt. Márton-napján fele részben 50, fele részben 25 denárt fizetnek adóban, szt. György-napján pedig juhaikból 50-edet, kenézeik évente egy ágypokróczot, egy őzet, egy karvalyt, egy tehenet s egy berbécset adnak.*Bővebben Csicsóvárnál.

1552-ben*Transilv. fasc. 9. nr. 69. adnak 3 tehenet 4 frt, 7 bárányt 70 denár, 25 csirkét 50 denár, 6 sajtot 72 denár, 6 pint vajat 1 frt 50 denár, Rettegre a tisztnek 20 köböl zabot 6 frt 66 denár értékben.

Határhelyek: 1743-ban*E. F. L. XII 1/2 26. A. Valye Large, patak; Runk, Gropa Blosuluj; Ruh, patak; Gyalu Spanuluj, Permicze, Glodisor, Valye Bouluj, Valye Selesti, Locsina, Kotrok, Leorgyis, Gyalu Borilla, Prelucs, Bucsum, Brusztur, Sarpoja, Mocsina, Kokoicza, Kopacsicza.

1756-ban*E. F. L. III. 166. C. Gyalu luj Borili,*E két helyhez mese füződik, melyhez a hagyomány Spán és Borit, a két vitéz nevét füzi; ezek fogadtak egymással, hogy a ki a róla nevezett hegyet hamarább körüljárja és a hol találkoznak az erősebb ölje meg a másikat. Spán megölte Borilát s a helyre, a hol eltemették, az emberek máig is ágakat, köveket dobnak. Pojana, Burzoaluj, Sztrimba; Pintyekosz, kaszáló; Dumásza, Serpoje, Szeketure, Hetyuluj, Gura Perjakuluj, {501.} Csupej, Troján,*E helynév, mely Traján császárra vonatkozik, az oláhság beköltözésével a Balkánról, illetőleg Bulgáriából veszi eredetét. Szláv területeken többfelé megmaradt e név helynevekben, a mi arra mutat, hogy Traján korában a szlávok már régen lehuzódtak északról a Kárpátok vidékeire s azokon át az Al-Duna melletti tartományokba. A Pruth vidékén, hol a trajánusí vallumok huzódnak: a rutén népregék emlékeznek Trajánra, mint mesés alakra. Egy a XII. századból származó szláv apokriph (Chozdenie Bogorodici po mukam) elmondja, hogy a pogány szlávok Traján, Chrs, Veles és Perun nevü isteneket imádtak. Egy későbbi apokriph (a szent apostolok apokalipsise) is tud arról, hogy Perun, Chors, Dyj és Troján szláv istenek voltak; A XVI-ik századi kézirat szerzője megjegyzi, hogy Troján Róma egyik czárja volt. „Car Troján”-t a bolgár népköltemények gyakran emlegetik, a kinek fényét s gazdagságát mysthicus mezbe öltöztetik. A Balkán hegység egy ága Trojaska planina, egy hegyi út neve Trojanskata pteka, ugyanott egy Troján nevü község és monostor van; Tatar-Pazardzik közelében a Topolniczán átvezető hidat Trojanov (most Traján hidja) néven ismerik a bolgárok, odább Trojanov grad (Traján vára) romjaít mutatják. Kapudzik szoros bolgár neve: Trojanova vrata (Traján kapuja); Sofia mellett a régi római út neve Gorni és Dolni Traján; a törökök is így nevezik: Traján jol = Traján út. (C. I. Jiricek: Geschichte der Bulgaren. Prag. 1876. 74–85. l.) Dumbrava erdő, Bunkur, Kalye-Lergsi, Gyalu Veszi, Obersie, Feczisore, Podu Vijmamiluj nevü erdő, Zavoje.

1769-ben*E. F. L. III. 167. G. Gyalu, Pojeniczi, Glodisor, Prelucs, La Kokosicza; Sztrimba erdő, Rupturi, La Alák, Gyalu, Spanuluj;*Lásd az előző oldal 7. sz. jegyzetét. Lunke, Vadur, Gyalu, Opriski, Trojanul,*E helyen és a Mocsikán vastag cserépdarabokat és vékony fazéktöredékeket találtak, melyek a barbár korra vallanak; Teleki László gróf ásatta ki s állitotta össze, kinek Budapesten egy szép gyüjteménye van innen. Szekatura, Zsurzsi, Valye, Cziblesuluj patak; Sztrimba, Kipecsicza, Prehogyistye, Tresztye, Serpajemare és Mike; Braza, Perjak erdők.

1772-ben*E. F. L. III. 167. N. Rin Szucsuluj patak; Gura veji Szorbuluj, Pojana, Lákuluj, La Rippon, Dudeszk.

1864-ben*Pesty Frigyes gyüjt. Periák, Breaza, Serpoja, Tristia, Valea Mori, Prihadistea,*E határrészben bronzvésőt találtak, mely a budapesti múzeumban látható. Larga, Valea Ulmilor, Copacisea, Strimbuei, Troján, Valea malului, Valea Caseloru, Valea Grosiloru, Glodu, Picsoru nyamczuluj; itt egy szőcsi egy utazót ölt meg, a ki őt utmutatóul fogadta volt fel. Ez is eléggé jellemzi e népet, e községet, a hol a gyilkolás az újabb ideig gyakori volt, ugy szólva közmondásossá vált.

Területe 1900-ban 11840 k. hold.

Lakossága: 1553-ban*Transilv. f. 9. nr. 69. van benne 8 kapu, 17 szegény lakos.

1660-ban*E. F. L. III. 225. C. fiaikkal együtt 116 jobbágy lakos, van benne 37 lakóház.

1703 körül*Erd. főkormsz. ltár. 23 jobbágy, 4 zsellér, 2 szegény, és 11 nemes lakossal, van benne 38 lakó- és 15 pusztaház.

1750-ben*U. o. lakik itt 36 egy telkes nemes 24 telken 33 házban, 6 ily özvegy 5 telken és házban, 23 jobbágy 17 telken és házban, egy telkes zsellér 1 házban, 3 szegény vagy külsőség nélkül való zsellér 3 telken és házban, 3 kóborló, 5 czigány, s egy ily özvegy, együtt 50 telken {502.} 59 házban. El van pusztulva 26 ház, melyből részben kihaltak, részben más helyre költöztették át, 20-at elfoglalt gr. Teleki Sándor birtokos, a többit a nép s fizeti utána az adót.

1830-ban*Cons. statist. topogr. 57. l. 883 lakossal.

1857-ben*Orsz. ism. tábla 22. l. 1129 lakosból 7 róm. kath., 1099 gör. kath., 7 evang. helvét., 16 zsidó. Házak száma 243.

1886-ban 2 róm. kath., 1300 gör. kath., 7 helv. hitü, 44 zsidó, együtt 1353.

1891-ben 1527 lakosból 16 róm. kath., 146 gör. kath., 11 ev. ref., 74 izraelita.

1900-ban 1673 lakossal, melyből férfi 906; magyar 26, német 118, oláh 1529; magyarul beszélni tud 68; róm. kath. 11, gör. kath. 1516, gör. kel. 15, ev. ref. 11, izraelita 120; ír és olvas 138; házszám 322.

Adója: a jobbágyok 1703 körül*Erd. főkormsz. ltár. adóba fizettek 45 frtot, 10 3/4 köböl búzát, ugyanennyi zabot, 2 3/4 szekér szénát; a nemesek 26 frt 25 krt, 7 köböl búzát, ugyanennyi zabot, 2 szekér szénát. 1750-ben*U. o. 345 frt 39 1/2 kr. 1755-ben*U. o. 362 frt 56 kr. 1775-ben*U. o. 896 frt 13 kr. 1822-ben*Megyei ltár. 769 frt 2 kr. 1898-ban 2640 frt 34 kr.

Comuna Suciu de Sus

Comuna Suciu de Sus, veche vatră românească, este aşezată în partea de nord vest a ţării, în judeţul Maramureş. În partea de nord-vest, comuna Suciu de Sus se învecinează cu comuna Lăpuş, cele două comune fiind despărţite de dealurile Tarniţei. Comuna se învecinează şi cu comuna Groşii Ţibleşului care în 2003 s-a desprins din Suciu de Sus.

Comuna Suciu de Sus este formată din trei sate: satul Suciu de Sus - reşedinţa de comună, satul Suciu de Jos şi satul Larga.

Atestarea documentară a comunei datează din anul 1325, sub numele de “Scut din partea de sus”.

Comuna Suciu de Sus, veche vatră românească, este aşezată în partea de nord - vest a ţării, în judeţul Maramures. În partea de nord - vest, comuna Suciu de Sus se învecinează cu comuna Lăpuş, cele două comune fiind despărţite de dealurile Tarniţei. Comuna se învecinează şi cu comuna Groşii Ţibleşului care în 2003 s-a desprins din Suciu de Sus.

În comună se ajunge printr-un loc mai îngust în zona Morii Chitului, numit Între Vaduri dar, pe măsură ce înaintează, drumul se lărgeşte. Zona Suciului este traversată de râul cu acelaşi nume având ca afluenţi principali: Valea Caselor, Strâmba, Periacul, Larga şi Valea Malului.

Comuna Suciu de Sus este formată din trei sate:

♦ satul Suciu de Sus – reşedinţa de comună

♦ satul Suciu de Jos

♦ satul Larga.

Populaţia comunei conform datelor de la ultimul recensământ este de 4426 locuitori.

Suprafaţa comunei este de 11.469 ha, dintre care intravilan 569 ha şi extravilan 10900 ha.

Căi de acces: drumul judeţean 171A

Atestarea documentară a comunei datează din anul 1325, sub numele de “Scut din partea de sus”.

 

 

 

Parintele Florea Muresanu

 

Parintele Florea Muresanu este o aleasa floare in buchetul marturisitorilor Bisericii noastre din veacul al XX-lea, culeasa de Hristos din paman­tul Ardealului, care a sfarsit lupta cea buna luand cununa muceniciei in temnita Aiudului.

"Carturar de seama, patriot desavarsit, in­telectual de prima mana, scriitor original si mai presus de toate, preot adevarat, prieten cu Blaga, iubitor de viata duhovniceasca si prega­tit sa imbrace haina calugareasca, preotul Florea Muresanu este unul din miile de martiri pe care i-a dat Biserica Ortodoxa", spunea despre dan­sul Arhiepiscopul Iustinian al Maramuresului si Satmarului.

Parintele Florea Muresanu - viata unui preot marturisitor martir

Parintele Florea s-a nascut intr-o familie de tarani cu frica lui Dumnezeu, simpli, aproape ne­stiutori de carte, dar care i-au insuflat cele mai importante coordonate ce se vor face altarul de jertfa al vietii sale: dragostea de Dumnezeu si de semeni.

In tinerete a avut parte de o solida pregati­re universitara, absolvind la Cluj in acelasi timp Academia Teologica si Facultatea de Filosofie si Litere, si continuand apoi studiul ca bursi­er al Patriarhiei Romane, cu o specializare la Universitatea din Strasbourg. In 1935 isi susti­ne teza de doctorat la Facultatea de Teologie din Cernauti.

In timpul Dictatului de la Viena a ramas in Cluj, "traind cateva saptamani fugar, ca sa nu fiu spanzurat", dupa cum marturisea el insusi, dupa razboi. Tot in Clujul ocupat, im­preuna cu sotia sa, a sustinut o campanie publicistica care a culminat in 1943 cu edi­tarea "Cazaniei lui Varlaam". In casa lor primitoare, sotii Muresanu gazduiau inte­lectualitatea Clujului, adapostind cenaclul literar al scriitorului Victor Papilian, prin­tre participanti numarandu-se Lucian Blaga, Ion Luca, Valeriu (Bartolomeu) Anania si multi altii.

In plan pastoral-misionar, la inceput, Florea Muresanu a fost catehet la scolile primare din Cluj, descoperindu-si astfel deschiderea pedagogica si dragostea pen­tru educarea tinerilor in duh crestinesc. A fost mai intai paroh la Rasca de Sus, un sat in judetul Cluj, pentru ca in 1934 sa fie numit preot la Catedrala din oras. In perioada in care a predat la Academia Teologica, a publicat numeroase articole in revistele eparhiale, iar in timpul grevei din 1946 a fost solidar cu studentii.

Din anul 1952 incepe calvarul familiei Muresanu. Parintele Florea este arestat si trimis pentru un an de zile la Canal, in timpul acestei mari incercari, face fagaduinta ca, daca va iesi teafar din la­gar, sa ridice o manastire, intru slava lui Dumnezeu, Lucru pe care l-a si implinit, ridicand mai apoi, intre anii 19 54-19 57, un schit de lemn cu doua chilii in comuna Suciu de Sus, judetul Maramures, in locul numit "Breaza", cu hramul Sfanta Treime, in predicile sale, parintele marturisea ast­fel despre taina acestei manastiri: "In locul celor 150 de manastiri si biserici distruse de generalul Bukow in anul 1762, construim si noi macar una."

Acest schit era casa lui peste sapta­mana, deoarece casa parohiei din Suciu, in care slujea, fusese ocupata abuziv de autoritati. Alertate de pelerinajele care se desfasurau la noul lacas de rugaciune, autoritatile statului au trecut din nou la arestarea parintelui Muresanu. La 2 iunie 1958 a avut loc ultimul hram al Schitului de la Breaza la care a participat parintele Florea, pentru ca, in noaptea de 11 iunie 1958, Securitatea l-a arestat dupa o perche­zitie, ravasind biblioteca in care avea si un exemplar original din Cazania lui Varlaam.

"In zorii zilei, parintele Florea a fost obligat sa ia in spate un sac plin cu carti si a fost dus pe jos, peste dealul Breaza, pana la masi­na verde a Securitatii, care astepta in Dealul Boierenilor (...). Nu au avut curajul sa-l aduca prin sat, temandu-se de revolta credin­ciosilor", isi aminteste ucenicul sau, parintele Gavril Bruzo. Acesta era pe atunci tanar se­minarist, platind cu sase ani de inchisoare indrazneala de a fi scris un memoriu catre episcopie in apararea parintelui Florea: "In 17 august, alaturi de bunicul meu si cativa membri ai consiliului parohial, am redactat un memoriu catre episcopul Clujului, pentru a interveni in favoarea preotului. Memoriul a fost semnat de 480 de localnici si trimis la Cluj. Insa, la primirea delegatiei, episcopul s-a dezis de noi".

"Obligandu-l sa duca in spate aceste carti, "corp delict", trecand prin Targu Lapus prin fata unei batrane evlavioase, aceasta, vazandu-l, a strigat tare: "Sarut-mana, dom parinte! Mergi cu adevarul in spate!" - isi amintea parintele Ioan Iovan de la Recea.

Dupa anchete dure, parintele Florea este condamnat, in 1958, la 25 de ani de munca silnica, deoarece facuse "spionaj" si "impiedicase opera de colectivizare a agri­clturii". Avand pe Domnul cel Rastignit pururi in inima si cugetul sau, a rezistat re­gimului crud de detentie de la Inchisoarea Aiud pana la 4 ianuarie 1961.

In acea zi, parintele s-a dus "cu adeva­rul in spate" la Hristos, ca sa marturiseasca prin sangele sau si al tuturor robilor de la Aiud ca El singur este Dumnezeul nostru, iar afara de Dansul pe altul nu stim.

Parintele Florea Muresanu - Talcuiri crestinesti (1932)

Acel ce viata-si teme - Cartea Sfanta chiar ne spune,
O va pierde impreuna cu tot ce-a iubit din lume.
Cine insa viata-ntreaga pentru Hristos si-o jertfeste
Omorandu-si moartea vietii - nemurire dobandeste.

Daca acesta-I adevarul, ma intreb adeseori:
Cea mai inalta stiinta
E sa stii ca sa traiesti - sau e sa stii sa mori ?
Daca soarta te arunca printre oamenii misei,
Mai bine sa te ucida, decat sa traiesti ca ei.

Articol aparul in Revista "Familia Ortodoxa", nr. 1 (12), 2010
Text ingrijit de obstea Manastirii Diaconesti.

Povestea unui sucean

Sase ani de detentie, orori, batjocura si umilinta in inchisorile comuniste

Nu avea decat 19 ani si 8 luni cand a fost arestat de comunisti. Marele sau pacat a fost ca a semnat o lista care sustinea eliberarea unui preot maramuresean, din Suciu de Sus. S-a ales cu 6 ani de detentie in inchisorile comuniste. A invatat pe propria piele ce inseamna batjocura si umilinta cu care comunistii au tratat elita intelectuala romaneasca postbelica. Gavril Burzo este acum duhovnicul Manastirii ortodoxe Breaza, din Suciu de Sus, fiind numit arhimandrit, cel mai inalt grad calugaresc. Gavril Burzo s-a nascut in noiembrie, 1938, la Suciu de Sus. Dupa absolvirea celor 7 clase in localitatea natala, a urmat cursurile seminarului Teologic din Cluj Napoca (1953). Inca inainte de terminarea studiilor, tanarul seminarist a avut de infruntat ororile comunismului. Povestea sa ne arata ca nu doar preotii greco-catolici au avut de suferit la mijlocul veacului trecut, dar si cei ortodocsi. „Preotul Florea Muresanu, doctor in teologie, pe cand se afla la Canal (‘51 – ‘52), a promis lui Dumnezeu ca va face o manastire in Suciu de Sus. Dupa eliberare, in 1953, el a fost numit preot in Suciu de Sus. Dupa un an, la poalele dealului Breaza, a ridicat o manastire, fara aprobarea comunistilor, care a functionat intre ‘54 – ‘58. In noaptea de 10 iunie, 1958, l-au arestat. I-au pus un sac de carti in spate si l-au silit sa urce Dealul Brezei, unde il astepta masina Securitatii. Si dus a fost pentru totdeauna. In 17 august, alaturi de bunicul meu si cativa membri ai consiliului parohial, am redactat un memoriu catre episcopul de Cluj, pentru a interveni in favoarea preotului. Memoriul a fost semnat de 480 de localnici si trimis la Cluj. Insa, la primirea delegatiei, episcopul s-a dezis de noi”. Anchetatorul Costin „In 23 septembrie, eu, bunicul si crasnicul bisericii am fost arestati. Locotenentul major Siling, din Targu Lapus, ne-a perchezitionat casa, vreo doua ore, dupa care am fost legat la ochi cu niste ochelari opaci si m-au bagat in duba Securitatii. A zis ca ma aresteaza pe 24 de ore. Insa acestea s-au transformat in 6 ani de condamnare. Am ajuns la Securitate, in Baia Mare, alaturi de bunicul meu si de crasnic. Anchetatorul a fost Costin, originar din Cufoaia (langa Targu Lapus). Acum am auzit ca e pe la Bucuresti, mare patron. Acuzatia principala a constat in aceea ca am semnat acel memoriu. Mi-a aratat o copie dupa el, unde, la pozitia 26, aparea si semnatura mea. Asta a fost sinonima cu infractiunea de tulburare a ordinii publice, vezi Doamne! Toate anchetele se desfasurau dupa acelasi scenariu. De la celula si pana la camera in care astepta Costin, eram dus cu ochelari negri. De fiecare data ma intreba acelasi lucru. Nu aveam ce nega. Era negru pe alb ca semnasem pentru preotul Muresanu. Odata mi-a zis ca se va termina si cu biserica. I-am raspuns ca asta va fi mai greu, pentru ca este scris: «pe biserica mea nici iadul nu o va birui». Mi-a aplicat o palma zdravana”. Condamnarea „La Baia Mare am stat pana la Craciun, dupa care a urmat transferul la Penitenciarul din Satu Mare. Aici, aveam o celula de 2 x 2 m, in care stateam 4 persoane. Din cand in cand, unii erau trecuti si pe la «izolare». S-a intamplat ca doi dintre colegii de celula, fiind maghiari, au cantat ceva in ungureste. Sergentul a auzit si a zis: «Popa mic!, tu ai cantat!». Nu fusesem eu, dar nu avea nicio importanta. «Izolarea» era o camera foarte ingusta, intunecoasa, lipsita de orice mobilier. Seara primeai o patura, iar dimineata, la ora 5 trebuia sa o dai inapoi. Timp de doua zile nu am primit decat apa. In a treia zi, am primit ratia obisnuita: terci oribil, tarate cu marmelada si o zeama lunga cu cateva boabe de fasole. Aici, in 8 aprilie, 1959, Tribunalul Militar Bucuresti, deplasat la Satu Mare, ne-a condamnat pe toti trei. Eu am primit 6 ani inchisoare, iar ceilalti doi, cate 4. Atunci l-am vazut pentru ultima data pe preotul Florea Muresanu. El a fost dus ulterior la Inchisoarea Aiud, unde, dupa trei ani, a decedat (fusese condamnat la 25 ani inchisoare)”. Crima sefului inchisorii „In ianuarie, am fost dusi pentru cateva luni, la Gherla. Stateam 45 de detinuti intr-o singura camera. O adevarata universitate. I-am avut alaturi pe mai multi oameni importanti ai vremii. Chiriac, profesor de teologie din Bucuresti, Cordos, directorul Bibliotecii din Iasi, poetul Sergiu Mandinescu (era foarte slabit). Ascultam prelegeri, puteam invata o limba straina, acumulam informatii din diferite domenii. In martie, ne-au despartit. Nu ne tineau decat cateva luni, sa nu se creeze intre noi relatii de prietenie. Atunci s-a intamplat ceva tragic. Au venit Goiciu, seful inchisorii, si politrucul politic Istrate. Ne-au aliniat pe toti, in pielea goala si l-au obligat pe un preot armean ortodox ce se afla printre noi sa ne dea «cuminecatura» din hardaul cu excremente. El a refuzat, spunand ca de el isi pot bate joc, dar de Hristos, nu. Goiciu, ajutat de Istrate, a luat o coada de matura, i-a bagat-o in gura si l-a strapuns pana la ceafa, dupa care l-a calcat in picioare, omorandu-l. Cativa dintre noi au albit...” De la lipitori, la Manastirea Breaza „In aprilie, 1960, am fost dus in Delta, la munca fortata (la Luciu – Giurgeni, in colonia Gradina, nu departe de Macin, in Dobrogea). Aici, mancarea era mizerabila, in conditiile in care trebuia sa muncim din greu. In fiecare zi, trebuia sa sapam o groapa de 2 m cubi, iar pamantul sa il transportam la Dunare, pentru indiguire. Multa vreme am lucrat la plivit de orez. Stateam toata ziua cu picioarele in apa. Era plin de lipitori. Le luam cand de pe o pulpa, cand de pe alta. Cand ne mai indreptam de sale, sergentul striga: «Apleaca-te, banditule!». Cine era banditul? Avocatul Popescu, preotul Marinescu, preotul Spulber. Aici am stat in jur de patru ani, dupa care am ajuns la Jilava. Nu existau paturi, iar pe pereti curgea intruna apa. Dormeam pe niste rogojini, inghesuiti ca sardelele. Conditiile erau mizerabile: mancarea oribila, aer foarte greu etc. Dupa trei luni, am fost dus din nou la Gherla, unde nu am stat decat o luna si jumatate. Ultimele trei luni de inchisoare nu le-am mai facut, pentru ca a venit decretul de eliberare al lui Gheorghiu Dej, din 1964. Deodata cu mine s-a eliberat si poetul crestin Traian Dorz”. Dupa revenirea acasa, tanarul seminarist de atunci si-a definitivat studiile, obtinand diploma in teologie, la Sibiu. A fost preot in Darja, Recea Cristur (ambele in judetul Cluj) si Suciu de Sus (9 ani). Din 1998 a fost numit arhimandrit la Manastirea Breaza, Suciu de Sus. Este ctitorul acestei manastiri, pe care a reconstruit-o dupa 1990, dupa ce lucrarea preotului Florea Muresanu fusese incendiata de comunisti. Printul Ghica „In Colonie am fost si cu printul Ghica. Era pe la 60 de ani. Duminica, atunci cand nu ne duceau la munca, faceam un fel de pasta, din praful de pe baraca si sapunul ordinar pe care il primeam, si il aplicam pe gamela de mancare. Cu el invatam cuvinte frantuzesti. Cand il plictiseam pe printul Ghica, mergeam la profesorul Musceleanu.” „Intr-un an, de Pasti (au fost ani cand n-am stiut cand erau Pastile), un inginer, care era de planton, a patit-o rau. A venit comandantul, iar el trebuia sa raporteze. Era noaptea Invierii. «Domnule comandant, in timpul serviciului meu a inviat Hristos!» L-au dus la izolare, in timp ce ceilalti detinuti cantau: Hristos a inviat din morti...” Ciprian DRAGOS

Din istoria Suciului de Sus in timpul celui de al doilea razboi mondeal

În octombrie 1943, în comuna Suciu de Sus, judeţul Someş interbelic, astăzi judeţul Maramureş, doi români sunt împuşcaţi, în timp ce încercau să se ascundă de militarii maghiari.

E vorba de Burzo Filip și Ioan Bartoș

URME ARHEOLOGICE

Suciu de Sus, com./oraş Suciu de Sus (denumire repertoriu: Suciu de Sus sau Felsőszócs, com. Suciu, jud. Someş)

	Punct 1.	Pe locul numit "Padini" Tip sit: necropolă
	Descoperiri:

1.1

necropolă - de incineraţie, cu morminte în formă de albie, depărtate la 2-3 m unul de altul, la mare adâncime. În fiecare mormânt s-a găsit o urnă.; datare repertoriu: epoca bronzului; autor sptur: D. Teleki

1.1.1

mormânt - Morminte de incineraţie care conţineau urne în care se aflau oase acoperite cu o ceaşcă cu gura în jos. În unele cazuri, urna era înconjurată cu plăci de gresie.; datare repertoriu: epoca bronzului

1.1.1.1

daltă - plată din aramă sau bronz, descoperită lângă una din urne; datare repertoriu: epoca bronzului

1.1.1.2

ceramică - urne şi ceşti; datare repertoriu: epoca bronzului

1.1.1.3

placă - din gresie; datare repertoriu: epoca bronzului

	Bibliografie:
	1. , SzolndoMon, VI, nr. 4; VII, p.501; 171

	Punct 2.	La locul numit "Padini" Tip sit: necropolă
	Descoperiri:

2.1

necropolă - cu 12 morminte de incineraţie; datare repertoriu: epoca bronzului; autor sptur: M. Roska, 1913

2.1.1

mormânt - 12 morminte de incineraţie, cu ruguri din pietriş de râu, în patru colţuri; datare repertoriu: epoca bronzului

	Bibliografie:
	1. , SzolndobMon, VI, nr. 4; VII, p.501; 171

	Punct 3.	Pe platoul "Traian" dinspre satul Groşi Tip sit: tumuli
	Descoperiri:

3.1

tumul - 15-20 de tumuli, de diverse mărimi, conţinând pietre şi urne, similare celor de la Lăpuşul Românesc; datare repertoriu: epoca bronzului; autor sptur: J. Szendrei, 1887

3.1.1

urne - Urne cu ornamentaţii cu linii ondulate şi în zig-zag; datare repertoriu: epoca bronzului

3.1.1.1

ceramică - urne cu ornamentaţii de linii ondulate şi în zig-zag; 14 ceşti cu toarte înalte, cu sau fără proeminenţe, decorate cu motive liniare sau spirale excizate; Despre ceşti s-a bănuit uneori că provin de la Gorneşti-Ghrenesig.; datare repertoriu: epoca bronzului; cultura: Otomani

	Bibliografie:
	1. Téglas G., AÉ, VIII, 1888, p.174-175
	2. 2 ceşti date greşit la Gorneşti Syendrei, J., AÉ, X; XX, 1890; 1900, p.377; 208
	3. Orosz, E., SzDÉ, I, 1900, p.26
	4. Orosz, E., OTTÉ, XXVI, 1901, p.36
	5. Marţian I., Rep, p.644
	6. greşit de la Gorneşti Pârvan V., Getica, p.314, 378, 420, 277-278
	7. Roska M., Rep, nr. 78, p.90-91
	8. Popescu D., Bronzezeit, p.136, 39

	Punct 4.	Pe locul "Tabăra" (Tábor, Láger), în partea de sus a satului spre Lăpuş, pe o suprafaţă înaltă Tip sit: necropolă
	Descoperiri:

4.1

necropolă - Necropolă tumulară, formată din tumuli de diferite mărimi; datare repertoriu: bronz final

4.1.1

tumul - Tumuli ce conţineau urne, unele cu capac, cenuşă, cărbune şi oase.; datare repertoriu: bronz final

4.1.1.1

ceramică - urne, un vas lucrat cu fineţe şi ornamentat, vase (descoperite mai sus pe marginea unei terase); datare repertoriu: bronz final

4.1.1.2

cărbune; datare repertoriu: bronz final

4.1.1.3

cenuşă; datare repertoriu: bronz final

4.1.1.4

oase; datare repertoriu: bronz final

	Bibliografie:
	1. Bielz, A., JSKV, XVIII, 1898, p.61-62
	2. Tociescu Gr., Ms.5137, f. 345

	Punct 5.	Neprecizat Tip sit: neprecizat
	Descoperiri:

5.0.0.1

topor - de luptă din bronz cu disc şi spin; datare repertoriu: epoca bronzului

	Bibliografie:
	1. Temesváry, I., AÉ, XVII, 1897, p.106
	2. Nestor I., Marburger Studien, p.184