{495.} Rákosfalva.

Nevének változatai: 1344-ben*Fejér. Cod. Dipl. T. 9. Vol. 1. p. 195–196. Batiz. 1766-ban*E. F. L. III. 210. J. Batiz-Poján. 1830-ban*Cons. statist. topogr. 19. l. Batizpojána, oláhul Pojána batizu és másképen Pojana porculuj.*Torma gyüjt. 1890-ben*Belügyminist. 25093. r. sz. Rakosfalva.

Hajdani Batiz neve személynév, Poján erdők közt levő tisztást jelent, utóbbi nevét patakjában bőven előforduló rákjairól kapta.

Először emlittetik 1766-ban*E. F. L. III. 210. J. Batiz-Poján néven, mint puszta, mely Oláh-Láposhoz tartozik.

Horgospatakától keleti irányban a 962 m. magas Persa és nyugatról a 827 m. magas Szeketura hegyek közt hosszan elnyulva fekszik, a községen keresztül foly a rákokban gazdag Batizpataka, mely O.-Lápos és Horgospataka közt balról a Lápos vizébe siet. Deéstől 65 kilométernyire a magyarláposi járásban. A község hajdan, a hagyomány szerint, a mostani helyénél alább feküdt s későbbi újabb település után költözött jelenlegi helyére.

Kezdettől fogva valószinüleg ez is a mai gróf és báró Bánffy család birtoka lehetett, kik a láposi aranybányákat is birták.*V. ö. O.-Lápos.

1344-ben*Fejér. Cod. Dipl. T. 9. Vol. 1. p. 195–96. Jakab mester, a Miklós fia, Batiz unokája, Miklós és Szaniszló Jánosnak, a Batiz testvérének a fiai és Márk, az István fia, Márk unokájának megengedte I. Lajos király, hogy a bányászatot e helységben üzhessék s valószinü, hogy ezen Batiztól kapta nevét.

1611-ben*Torma gyüjt. birtokosa volt Füzi Ferencz.

1750-ben*Erd. főkormsz. ltár. V. ö. O.-Lápossal. Oláh-Lápossal együtt írták össze, akkor ennek határában {496.} feküdt s ennek sorsában osztozott s csak 1760 után vált attól külön.

1766-ban*E. F. L. III. 210. I. mint Oláh-Láposhoz tartozó puszta fordul elő, a hol 20 zsellér 34 fiuval 17 telken éltek. Allodiális területen települt.

1777-ben*Erd. L. Reg. XI. 543. Mária Terézia királynő ezen Oláh-Láposhoz tartozó pusztát a nagybányai bányaigazgatóságnak 99 évre, tehát 1876-ig zálogba adja.

1786-ban*Erd. főkormsz. ltár. birtokosa a kir. fiskus, bir 22 jobbágyot.

1820-ban*Erd. kanczell. ltár. birtokosa a nagybányai pénzverőhivatal; van 25 telke.

1866-ban*Erd. főkormsz. ltár. az itt összeírt 56 füstből egyetlen nemesi füst sem volt.

Jelenlegi birtokosa (1898): a m. kir. kincstár, a nagybányai m. kir. főerdőhivatal kezelése alatt.

Lakosai románok, kevésbbé szorgalmatosok, foglalkozásuk mindazonáltal a szén- és mészégetés, kisebb mértékben a földmivelés.

Hust nagyobb ünnepek alkalmával esznek, kerti veteményfélékkel és máléval táplálkoznak. A fiatalság közt a szent-györgynapi öntözés szokásos. Nyáron vászoning és lábravalóban, télen szintén házilag készitett harisnyában, szokmányban járnak, a nők házilag szőtt katrinczát, kettős kötőt, bocskort viselnek.

Házuk egy pitvar és lakószoba, boronafából épült, benne nyitott kemencze vagy tüzelő, egy ágy, asztal, pad, a falakon szent képek s házilag szőtt törülköző kendők csüngenek a cseréptányérokkal megrakott fogasról.

Gör. kath. egyháza az oláhláposbányainak leányegyházközsége. Temploma a régi helyén fából épült, védő szentje Péter és Pál apostol, 1836-ban szentelték föl. Anyakönyveit 1830 óta vezetik. Harangjai: 1866. és 1891. évből valók. Iskolája nincs.

Minthogy megyénk egyik legészakibb s legmagasabban, a Czibles közelében fekvő községe, éghajlata hideg, szélnek, völgyben lévén, nincs kitéve, de azért egészséges, jégverés ritkán fordul elő.

1822-ben*Cziráki. Urb. Conscr. határa III. osztályu. Adó alatt van 43 1/4 köb. szántó, 368 szekérnyi kaszáló, 30 ökör, ló 20 tehén, 6 borju, 37 juh, 5 disznó.

Zord időjárás miatt jelenleg határa kevésbbé termő. Terményei: tengeri, zab, kevés tavaszi búza és haricska. Állatai: havasi kis lovak, juhok, havasi ökör és tehén. Gyümölcse a vadalma, melyet eczetnek használnak, nemesebb faju gyümölcs nem érik meg.

{497.} Itatója számos patakjaiban, melynek egyike a rákokban gazdag Batizpatak és a község alsó végén a Válye Petreszi patak, mely állitólag nevét egy először ide szökött Péter nevü telepestől kapta volna.

A község felső végén „Borkút” forrása igen gazdag szénsavas vasas víz, kár hogy közforgalomba nem került.

Mésznek való kövén kivül van márványbányája. Az ide vezető völgy baloldalán a mészkőhegységben egy 20 méternyire huzódó cseppkő barlangja „Kéldáré” van, melyből Dr. Primics György geologus az 1885-ik évben a kolozsvári múzeumba az itt talált őskori állatok csontmaradványaiból több igen érdekes darabot vitt be.*Emke Kalauz Kolozsvár 1891. 80. l. és Pálmer. Nagybánya és Környéke 304. l. A nép a haramia Pintye egyik rejtekhelyének tartja s azért sokan Pintye házának is nevezik.

Van egy felülcsapó egykerekü malma Gáspárik Károly horgospataki lakos tulajdonában.

Határhelyek. Dülők: Szeketura, Széku, Megure, Cu Palgyin, Gyalu Vinuluj, Prespecselire, Opcsinyile, Persa és Pecure, mely arról nevezetes, hogy rajta büdös kénköves fekete szinü forrás fakad, melyet a községi lakosok gyógyszerül használnak.

Lakossága: 1830-ban*Consign. stat. top. 19. l. 160 lélekkel. 1857-ben*Orsz. ism. tábla 22. l. van itt 217 lakos és 56 ház. 1886-ban 312 lakosból 307 gör. kath. és 5 zsidó. 1891-ben 249 lélekből 3 róm. kath., 246 gör. kath.

Adója 1898-ban 266 frt 16 kr.

 

Familii nobile din Poiana Botizii

Benkı de Rákosfalva

Kern de Rákosfalva

Mérı de Rákosfalva

Rákóczy de Rákosfalva

Szalárdy de Rákosfalva

 

 

Satul Poiana Botizii poate sa fie un roi de proportie al localitatii Botiza, de peste munti, din Maramuresul Istoric, si este atestat documentar din 1344, sub forma de Botiz, ca ulterior toate denumirile sa includa in componenta specifica si pur romaneasca, de "poiana" : 1750 - Pojana Zseler, 1830 - Batspojana, 1835 - Batiz Polyan, 1850 - Poiana Botizului. S-au cautat si solutii pentru a elimina denumirea atat de specific romaneasca a acestui sat. S-a gasit o forma care nu a prins, de Rakosfalva (adica Satul Racilor), traditia locala fiind mai puternica.

Biserica de lemn din Poiana Botizi

 

Biserica de lemn din Poiana Botizii, comuna Băiuţ , judeţul Maramureş, datează din anul 1825^[1]. Are hramul „Sfinţii Apostoli”. Biserica se află pe noua listă a monumentelor istorice sub codul LMI: MM-II-m-A-04515.

 Imagini din interior

 

Borcutul din Poiana Botizii - Muntii Lapusului

 

Pestera cu Oase - Poiana Botizii

Formatiuni geologice calcaroase in pestera 

 

Gheizerul pitic din Ţara Lăpuşului

Un izvor din Maramureş este considerat de geologi unic în ţară, prin modul în care apa „bolboroseşte” la intervale fixe, sub presiunea gazelor din subteran. În timpul iruperii, nivelul apei în puţ creşte cu circa 1,5 metri.

Localnicii din Poiana Botizii, în Ţara Lăpuşului, povestesc că apa izvorului are proprietăţi curative. „Apa asta-i sănătate curată! Noi avem pălincă bună pe-aci, iar arsurile le stingem cu borcut (apă minerală – n.r.)”, spune Ion Paşca, un lăpuşan mucalit, în vârstă de 80 de ani.

Pierdut şi regăsit

Izvorul a dispărut în urmă cu vreo jumătate de secol, din cauza lucrărilor de minerit din zonă. „Sătenii or vrut izvorul înapoi. Eram copilă pe vremea aceea, mergeam cu vacile la păşune şi, când era linişte, auzeam, parcă, pământul cum fierbe”, îşi aduce aminte Palaghia Filip, de 56 de ani.

În 1969, cei din Poiana Botizii şi-au recăpătat izvorul. „Au venit să foreze după izvor. L-au găsit după zgomotul venit din pământ, atâta presiune era adunată. Când au dat de el, apa a ţâşnit la peste 20 de metri înălţime”, relatează un alt localnic, Vasile Pop, în vârstă de 53 de ani.

„Puţini au auzit de izvorul nostru. Dar cei care au băut o dată apă de la noi se întorc mereu. Au venit şi din alte părţi ale ţării, chiar şi din Spania. Ce putem noi să facem? Drumul este distrus, se ajunge tare greu acolo”, mai spune bărbatul.

Izvorul se află la confluenţa Văii Poienii cu Pârâul Cizma. „Are un caracter ciudat, pulsator, din şapte în şapte minute. Gazele vin cu presiune extrem de mare de la mare adâncime, de ordinul a mii de metri. La început, apa ieşea din şapte în şapte minute la o înălţime de peste un metru. În timp, însă, a mai scăzut presiunea. Gazele au un conţinut mare de dioxid de carbon şi "hidrogen sulfurat”, explică topograful Ioan Pop, cel care a editat şi un ghid turistic al zonei.

Unic în ţară

„Explicaţia fenomenului este una simplă. În intervalul de şapte minute, se acumulează o cantitate de gaze suficientă pentru a se crea presiunea care conduce la irupere. Se presupune că, în urmă cu sute de ani, acolo a fost un gheizer. De altfel, şi în jurul izvorului mai ies gaze direct din pământ. Apa este alcalină, carbogazoasă şi conţine mult fier”, mai spune Pop.

Acum, fostul gheizer nu mai aruncă în aer coloane de apă ci doar bolboroseşte, sub presiunea gazelor din subsol. În puţul amenajat de săteni, apa măsoară aproximativ 20 de centimetri. Apoi, începe să „fiarbă”, iar nivelul creşte văzând cu ochii, până atinge marginea puţului, după care se retrage. „Noi ducem apa asta acasă, o bem, chiar facem baie în ea, pentru că face bine la şale”, arată Palaghia Filip.

„În ţară, mai există doar două izvoare care funcţionează după acelaşi principiu, însă intervalele de timp între două erupţii sunt neregulate. Este un fenomen rar întâlnit în natură, acesta apărând pe principiul vaselor comunicante”, explică geologul Bogdan Onac, profesor univeristar la Universitatea „Babeş-Bolyai” din Cluj Napoca.

Primăria vrea complex turistic

Zona are un mare potenţial turistic, ţinând cont de faptul că, pe lângă izvor, în Poiana Botizii se află şi rezervaţia „Peştera cu Oase”, unde s-au descoperit fosile ale ursului de cavernă, precum şi rezervaţia naturală „Tăul Negru” şi biserica din lemn „Sf. Petru şi Pavel”, monument istoric. „Drumul care duce din Poiana Botizii până la izvor este unul forestier. Din păcate, cu toate demersurile făcute până acum, nu am reuşit să îl luăm în administrare. Aici, am putea amenaja nişte băi, un complex turistic”, arată Zoltan Negray , viceprimarul comunei Băiuţ, de care aparţine Poiana Botizii.

Sursa: Adevarul

                                   #

 

Vizavi de fostul sediu administrativ al santierului IPEG Poiana Botizii, deasupra unui fost mic depozit pentru explozibil, a aparut de vreo 2-3 ani o cabanuta de lemn, nefinita inca.
Borvizul, care izbucneste ciclic la aproximativ 8-9 minute, gazele din strafunduri impingand intr-un violent suvoi inspumat apa minerala deosebit de placuta la gust, e adapostit intr-o ciuperca de lemn amplasata pe malul drept al vaii Poienii. Mai sus, la stanga drumului, dintre grohote sur-negricioase, apare o alta vana de apa minerala iar in aval de borvizul captat prin foraj geologic, pe malul stang al vaii, se remarca succesiv vreo trei izvoare minerale feruginoase.
De fapt si peste culmea dealului, in Baiut, pe valea Tocila, sunt cateva izvoare minerale apreciate de putinii turisti dar mai ales de catre localnici.

Borcutul din Poiana Botizii – Muntii Lapusului

Situat la confluenta V. Poienii si V. Cizma, aprox. 3 km nord de centrul localitatii, a fost descoperit in anul 1969 prin executarea unui foraj de cercetare. Izvorul face parte din aureola mofetica Oas-Gutai-Tibles iar pulsurile sunt datorate acumularii gazelor (CO2 si H2S) in incaperi subterane naturale, pana ce presiunea gazelor o depaseste pe cea a coloanei de apa, iar prin iesirea brusca a gazelor la suprafata este antrenata si coloana de apa minerala.

Asteptam cuminti, scrutand curiosi spre fundul cioatei de lemn prin care apele minerale vor erupe-n curand. Initial cateva bule sparg oglinda cristalina a apei precum cele dintr-un pahar de sampanie apoi, dupa vreo 7 minunte de la precedentul ciclu, bulele se-nmultesc iar apa minerala pare a fierbe dand in navalnic clocot si revarsandu-se tumultuoasa printr-un mic scoc, risipindu-se, precum atatea nationale comori (sub)terane pe apa sambetei, de-aceasta data cea a vaii Baiutului.
sursa: emaramures.ro