Localitatea este asezata intr-o depresiune intramontana specifica, pe cursul superior al raului Lapus si pe afluentii acestuia (Valea Tocilei, Valea Strambului, Valea lui Mihai, valea Botizului etc.)

Comuna este formata din 3 sate (Baiut, Strambu-Baiut si Poiana Botizii), aflate la distante intre 2-10km intre ele, iar din punct de vedere administrativ apartine judetului Maramures.

Mentionata documentar inca din anul 1315- Baiut, 1344- Poiana Botizii, prima jumatate a secolului XVIII- Strambu-Baiut, datorita activitatilor miniere din zona, localitatea a avut mai multe denumiri de-a lungul timpului printre care Olah Laposbanya, Bayutz sau Erzsebetbanya (Baiut), Kohovolgy (Strambu-Baiut), Batiz ( Poiana Botizii)

Baiut (in maghiara Erzsebetbanya, in trad. Mina Elisabeta) este o comuna si o localitate in judetul Maramures, Transilvania, Romania.

Comuna Baiut are in componenta satele Poiana Botizii si Strambu-Baiut.
Cuprins

Comuna Baiut este situata intre masivele Gutai si Tibles, pe una din vaile de unde izvoraste Lapusul, la 30 km de Targu Lapus, 80 km de Baia Mare pe ruta catre Targu Lapus si 52 km pe ruta catre Cavnic (drum inchis insa pe timp de iarna). Are hotar comun cu Botiza, Jereapan (Budesti), Cavnic, Cupseni (Ungureni) si Lapus.

Forma de relief a zonei este constituita in proportie de 78% din munti vulcanici de inaltimi mijlocii (Muntii Lapusului), cu o erodare intensa si in proportie de 22% din dealuri si depresiuni intramontane. Predominanta reliefului muntos influenteaza si celelalte componente ale cadrului natural cum sunt: clima, hidrografia, vegetatia si fauna. Mai influenteaza deasemenea si extinderea limitata a gospodariilor, orientarile profesionale (legate in principal de existenta unor importante resurse ale subsolului dar si a vegetatiei forestiere) si, nu in ultimul rand, specificul cultural.

In ceea ce priveste climatul, localitatea Baiut se incadreaza in sectorul cu clima de munti mijlocii si dealuri inalte, care este expusa vanturilor de vest, favorabil padurilor. Datorita maselor de aer umed vestice sunt caracteristice ploile de lunga durata si temperaturi de primavara mai reci decat cele de toamna.

Temperatura medie anuala este de 6,5 C. in luna ianuarie temperatura medie este cuprinsa intre -10 grade C si -6 grade C. in luna iulie media temperaturilor oscileaza intre 16 si 18 grade C. Temperatura maxima absoluta a fost de 38,5 grade C la 23 iulie 1939 in zona mai joasa a localitatii, iar temperatura minima absoluta a fost de -30,5 grade C la 11 februarie 1929 in zona muntoasa. Din datele medii pe 60 de ani rezulta ca in cursul unui an numarul de zile cu temperatura pozitiva este de 274 fata de 91 zile pe an cu temperaturi medii sub 0 grade.

In ceea ce priveste precipitatiile, zona Baiut - Cavnic este considerata "polul precipitatiilor" din nordul Romaniei, cu precipitatii ce pot ajunge si pana la peste 1400mm/an in zonele mai inalte. Numarul zilelor anuale cu precipitatii oscileaza intre 150-170. Cele mai mari cantitati de precipitatii cad in sezonul cald incepand din aprilie si pana in septembrie.

Diversitatea formelor de relief, climatul temperat continental, reteaua hidrografica bogata si nu in ultimul rand subsolul bogat in minereuri auro-argentifere si complexe au facut ca in depresiunea Lapusului si implicit in Baiut sa existe continuitate si existenta umana inca din Paleoliticul superior, si continuand cu Neoliticul, bronzul, fierul dacic etc. O dovada a existentei vietii in aceasta regiune este data de cercetarile efectuate in zona in urma carora s-au descoperit urme (masele, cranii si oase de ursi) in pestera de la Poiana Botizii, declarata in prezent rezervatie speologica.

Pana si toponimul de Baiut este de provenienta latina (de la baie, prin analogie intrarea in mina se considera tot o baie, datorita temperaturii ridicate a mediului umed si inchis)

Desi este atestata documentar in anul 1630, mina din Baiut a fost pomenita pentru prima data in documente in anul 1315 si era incorporata in sens administrativ mai larg in tara Lapusului (Terra Lapus). La inceput in anul 1630 s-a numit Lapos-Banya (kedar, IV, 549) urmand ca in anul 1850 sa fie denumita Bajutzte, iar din 1854 Olah Lapos – Banya sau Baiuta (adica o mina mai mica din hotarul comunei Olahlapos(Lapusul Romanesc)). Dupa alte documente aflam ca se mai numea, prin 1913 si Erzsebetbanya, fie in amintirea proprietatilor de aici a Elisabetei, sotia lui Iancu de Hunedoara si mama lui Matei Corvin, fie pentru a elimina din denominatia minei Baiut partea care atesta apartenenta ei la o localitate pur romaneasca, cuprinsa in sintagma Olah Laposbanya.

Exploatarea resurselor minerale reprezinta activitatea principala, iar ca anexa, pe langa mina, functionau ateliere de fierarie, lacatuserie, tamplarie (la inceput cu masini actionate hidraulic). Ulterior, energia electrica era furnizata de un generator actionat de o turbina de abur alimentat de la un cazan cu lemne, inlocuit in anii 50 cu un grup electrogen pe baza de combustibil Diesel.

Pe langa minerit, se practica exploatarea lemnului, fiind in functiune mai multe gatere hidraulice actionate de apa colectata din rau si dirijata prin canale ingenios construite. Au mai functionat ateliere de tamplarie, fierarie, un atelier de fabricat pipe, si un atelier de uscat seminte de brad pentru valorificarea potentialului padurilor din zona. Se practica la scara mica cresterea animalelor, sezonier culegerea fructelor de padure si a ciupercilor. Satele din jur valorificau legume, fructe si produse animaliere pe pietele din Baiut.

Joi, 07 Ianuarie 2010 07:48 ( Primăria Băiuț )

Desi activitățile miniere din zona sunt amintite in documente inca din 1315, prima atestare documentara sub denumirea de Lapos-Banya are loc doar in 1630 si consemneaza existenta unei mine si a unei comunitati umane din hotarul comunei Lapusul Romanesc care din 1850 va fi denumita Bajutzte, iar din 1854, Olah Lapos-Banya sau Baiuta, adica o mina mai mica din hotarul comunei OlahLapos (Lapusul Romanesc), dar incorporata in sens administrativ mai larg, in "Tara Lapusului" (Terra Lapus - 1315) sau "Districtul Lapus".

Prin anul 1913 se mai numea si Erzsebetbanya, nume primit fie in amintirea proprietatilor de aici ale Elisabetei (Erzsebet), sotia lui Iancu de Hunedoara si mama lui Matei Corvin (din sec. al XV-lea), fie pentru a elimina din denominatia minei Baiut (inclusiv a localitatii) partea care atesta apartenenta ei la o localitate pur romaneasca (valaha), cuprinsa in sintagma Olah Laposbanya.

Dupa unii cercetatori, denumirea de Baiut ar fi strans legata de activitatea miniera din zona, de prezenta filoanelor mineralizate din zona. Facand referire la unele documente existente in arhiva Exploatarii Miniere Baiut, acestea formuleaza concluzia ca vegetatia abundenta din zona era frecvent cautata, din cele mai vechi timpuri, de pastorii Cavnicului si ai Lapusului, care ar fi gasit aici "pietre stralucitoare", sub forma de "banuti", valorificate ca podoabe in casele oamenilor sau in alt mod. De la acesti"banuti" localitatea s-ar fi numit, prin eliminarea consoanei intervocalice n , Baiut. Desi relatarea cu privire la pastori si frumusetea aflorimentului minier au o baza reala, deductia cu privire la denumire pare speculativa. Acceptul general se indreapta catre diminutivul Baiut, raportat la notiunea generala de baie (adica mina). Fata de Baia Mare (Mina Mare), Baiutul exprima astfel existenta unei mine mai mici, mai reduse ca proportii si importanta.

Satul Poiana Botizii poate sa fie un roi de proportie al localitatii Botiza, de peste munti, din Maramuresul Istoric, si este atestat documentar din 1344, sub forma de Botiz, ca ulterior toate denumirile sa includa in componenta specifica si pur romaneasca, de "poiana" : 1750 - Pojana Zseler, 1830 - Batspojana, 1835 - Batiz Polyan, 1850 - Poiana Botizului. S-au cautat si solutii pentru a elimina denumirea atat de specific romaneasca a acestui sat. S-a gasit o forma care nu a prins, de Rakosfalva (adica Satul Racilor), traditia locala fiind mai puternica.

Satul Strambu Baiut, care un numar de ani, era centru de comuna pentru Baiut si Poiana Botizii, s-a intemeiat ca localitate distincta ceva mai tarziu, in prima jumatate a sec. XVIII-lea (1730), in legatura cu evolutia exploatarii minelor. Denumirile atestate documentar sunt: 1835 - Strambulu, 1850 - Strimbuy, 1854 - Sztrimbuly, Strambul Baiutului, Horgospataka (Piriul lui Horgos), Kohovolgy (Valea Furnalului), unele denumiri fiind legate de ideea de mina dar si de topitoria de fier care presupunea existenta unor cosuri de fum, adica existenta unor furnale.

Láposbánya (Oláh-).

Nevének változatai: 1630-ban*Km. Lymbus. Lápos-Banya. 1830-ban*Consign. stat. topogr. 103. l. Lápos-Bánya. Oláhul Bejutza, Bajutz.

Nevét bányája után kapta, oláh neve bányácskát jelent.

Először emlittetik 1315-ben*Dl. 29995. a láposi bánya.

Völgykatlanban fekszik hosszan elnyulva, északról a Priszlop és Varatyik, keletről a Prislopas, nyugatról a Kápra és délről a Leurda {550.} patakok és hegyek között. Deéstől 66.4 kilométernyire van a magyar-láposi járásban.

Első ismert birtokosai a mai gr. és br. Bánffy család ősei voltak. Tőlük valószinüleg László vajda vette el, de 1315-ben*Dl. 29995. a láposi aranybányákat Bánffy Dénes fiai Tamás és István visszakapják.*V. ö. Oláh-Lápossal.

1390-ben junius 11-én és 1392-ben julius 1-én Zsigmond király Jákóvára mellett Tellnichvillaban Simon bán fiai János mesternek és testvérének Istvánnak a láposvidéki (districtu) hegyekből az arany és ezüstérczekből a fejedelmet illető dézmát elengedi s részükre új adománylevelet ad.*Fejér. Cod. Dipl. Hung. Tom. 10. vol. 1. pag. 593–594. és T. 10. v. 4. pag. 864.

1393-ban*Dl. 7898. a Bánffyak közti osztály szerint a láposi bányák a Bánffy nemzetség osztatlan közös birtoka maradt és pedig egyfelől István fiai: László és István, néh. Dénes bán fiai: Péter, György és László, másrészt Dezső fia Miklós és néh. László vajda fia János között.

1404-ben*Dl. 30755. Zsigmond király Losonczi Dezső fia Miklós gyermekeit: Dezsőt, Ferenczet és Istvánt a hűtlenség bélyege alól, mivel Nápolyi Lászlóhoz állottak, felmentvén, megkegyelmez fejüknek és vagyonuknak.

1553-ban*Transilv. f. 9. nr. 69. Csicsóvár tartozéka a Láposvidékén, de csak az e vidéken lévő ezüstbányát emlitik, melyek Ádám beszterczei polgárnak vannak kiadva haszonbérbe.

1588-ban*II. Lib. Reg. Sig. Báthory f. 132. Báthory Zsigmond az itt levő s mint a kapniki bányához tartozó részt br. Herberstein Felicziánnak adja 3 évre haszonbérbe.

1598-ban*Torma gyüjt. a fiskus birja.

1611-ben*Km. Torma gyüjt. a Kamuthy Farkasé.

1615 szeptember 23-án*Ex. Arch. Capt. Albens. Trans. I. 357. Bethlen Gábor fejedelem megengedte Lissaboni Gerárd s más bányászoknak, hogy bárhol arany, ezüst s más érczbányát nyithassanak s az azokból folyó jövedelmet annak mivelésére fordithassák, de az aranynak, ezüstnek nyolczadát neki adják hadi és más felszerelésre. Ennek alapján „épitteti” 1616-ban*Km. Lymbus. Lissabone a bányát már két év óta.

1620-ban*Torma gyüjt. a fiskus birja. 1670-ben*U. o. Bánffy Dénes birja.

1766-ban*E. F. L. III. 210. J ezen oláhláposi bánya mindig Oláh-Láposhoz tartozott, de mégis mint bánya, külön tekintetett. Aranybányája 2 stolnából állott, a kincstár kezelte a nagybányai igazgatóság által „Locus iste aufifodinarum domunculis et hominibus utpote laboratoribus jam utcunque {551.} impopulatus” azért 1777-ben kapta az igazgatóság Oláh-Lápost és Batiz-Polyánt.

1770-ben*Torma gyüjt. rogozi Pap László anyai jogon birt itt.

1866-ban*Erd. főkormsz. ltár. nemesi jogú lakosai: Berkesz Nándor lovag, Nagy Ignácz plébános, Palmer Andor, Szőke Adolf, Rom Károly, Lengvarszky Jakab, Dragomir János g. kath. lelkész, Debreczeni József, Zsigmond, Ignácz és Márton, Hanschild János, Fiker Adolf, Matula András s a Buzesko, Moldován, Sztojka, Szabó, Marosán, Petrucz, Rogozsán, Koptyil, Bugye, Nemes, Kosztin, Persa, Bakalár, Baska, Kriszt, Trif, Gavra, Dereban családok, összesen 39 fővel.

Oláh-láposbányai zuzdák.

Jelenlegi birtokosa (1898) a m. kir. kincstár, 600 hold.

Vármegyénk legészakibb községe. Oláh-Láposbányán a világtól messze érzi magát az ember. Valami felséges látvány a völgyben elhúzódó bányatelep, szakadó patakjainak vereslő köveivel, az apró házak füstölgő kéményeivel, a fenyvektől setétlő impozáns környezettel.

Lakosai magyarok, románok. Nagy része bányamunkás, de favágással is nagyban foglalkoznak. Főtáplálékuk hús, tej, tészta és veteménynemüek. Télen, nyáron polgári ruhát viselnek, ünnepélyek alkalmával az ismeretes bányászruhát öltik fel.

Házuk fa, a kincstári épületek többnyire kőből épitvék, zsindelylyel {552.} fedettek, berendezésük egy-két ágy, asztal és székek. A falakat szent képek, egy tükör s részben cserép- és porczellántányérok ékesítik.

A hazafias bányahivatal 1848 tavaszán nemzetőrséget szervezett. Százados Hoffmann Frigyes, bányabiró, főhadnagy Vanicsek János, zuzdagondnok, alhadnagy Oblátek Ferencz, erdőgondnok, hadbiró Höcker Dániel, ellenőr, zászlótartó Hanschild János, ezeken kivül 4 őrmester, 12 tizedes, 2 ács, 2 dobos. Összes létszám 226.*Kádár J. Belső-Szolnok és Dobokavármegye tört. 1848–49-ben 49. l.

1848-ban*Tört. Lapok, III. évf. 1877. 231. l. javasolják a miniszteriumnak, hogy az őrsereg részére itten lándzsákat csináltasson.

1848 október 20-tól 1849 márczius haváig itt a felsőbányai önkéntes, a szathmári, ugocsai, szabolcsi, nyiregyházai csapatok őrködtek.*Kádár. Belső-Szoln. És Dobokavárm. tört. 181. l.

Mihalás lefegyverezte ugyan a nemzetőrséget, de dicsősége hamar oda lett s ezután a magyar szabadságharcz kivivásához bányaterményeivel járult s a függetlenség kimondását nagy ünepélylyel ülte meg.*U. o. 103. l.

Oláh-Láposbánya alig másfélszáz éves bányatelep. 1735 év körül a lakatlan völgyben legeltető juhpásztorok, a kik látásból ismerték az aranyat és ezüstöt tartalmazó köveket, hasonlóakat találtak itt s azokat bemutatták Kapnikbányán a bányászoknak, a kik közül többen az alsóbb rendüek közül eljöttek a helyszinére s úgy találták, hogy a föld méhében gazdag ér lappang. Utánuk mind többen telepedtek le e helyen, mely Oláh-Láposbánya nevet nyert.

A bányaművelés 1769-ben kezdett rendszeresebbé lenni, midőn Oláh-Láposbánya a kincstár tulajdona lett. Első tisztviselői voltak: Fuchs János Berg- und Hüttenschaffer, majd Johann v. Baum Bergmeister emlittetik (1778), ki Kapnikbányáról jött át a bánya vezetésére. 1782-ben Ertzl Ignácz, 1875-ben Skultéty András volt a bánya vezetője.

1787-ben új korszaka nyilik meg az itteni bányászatnak, midőn a kincstár Kutscherfeld Ignáczot küldi Oláh-Láposbányára igazgatónak (szül. Bécsben, tanult Freiburgban), melylyel az a kapnikbányai igazgatóság alól kivonatott s önállóvá lett.

Kutscherfeld, a mellett, hogy a bányaművelést kifejlesztette, a telepesek lelki ügyeit is előmozditotta, alatta alakult meg az első róm. kath. parochia és rendes iskola; eddig a róm. és gör. katholikusok együtt használtak egy kicsiny fatemplomot, melyet közösen épitettek fel s melyben az egyházi szolgálatot egy Kapnikbányáról átjáró kath. lelkész s a helybeli pópa végezte.

{553.} Kutscherfeld nevét áldva emlegetik Oláh-Láposbányán. Tetemeit († 1789 márczius 16-án) 1872-ben helyezte az utódok kegyelete régi nyughelyéről szebb és alkalmasabb helyre. Egy kis könyvecske, Bakk Endre róm. kath. lelkésztől, kinek adataink legnagyobb részét köszönjük, mondja el a temetési szertartást, melylyel a feledhetetlen bányafőnök porait áthelyezték.

A hogy a lelkészek (magyar és oláh) az Istenben boldogult Kutscherfeld Ignácz életrajzáról s Oláh-Láposbánya régi multjáról tartott beszédeiket elvégezték, halotti zsoltárok énekeltettek s ájtatos imák és könyörgések tartattak a róm. és gör. kath. parochiák örök emlékü jóltevőjeért.

Kutscherfeld család czímere.*Siebm. Wb. IV. B. 15. Abth. 265. Tf.

Ezután a zenekar gyászos, siralmas hangon a „Liberá”-ból eljátszott egy két szakaszt, mire megszólalt mély komolysággal a bányakolomp, búsan hangzani kezdtek a harangok, a koporsó a gyászkocsira felemeltetett a hivatalos urak által s erre megindult a gyászmenet:

1. Legelől a halotti kereszt, azután a zenekar. 2. Ezután a helyi kincstári munkások bányamécsekkel. 3. Az egyházi személyzet. 4. A társatya a bányászjelvényekkel. 5. A gyászkocsi a ravatallal, az egyenöltözetben kardosan kirukkolt hajdu őrizete mellett. 6. A gyászkocsi körül hat templomi öltözetü, hat pedig rendes bányászöltönyü fáklyás. 7. A hivatalnok testülete. 8. A nép roppant tömeg- és mennyiségben.

A régi sírkőtábla kijavitva s tölgyfa rámába foglalva helyeztetett az új sírra. Felirata:

LXX XIX
ANNO MDCC
HA(C) IN URNA
RECONDITA SUNT
VISCERA ILLMI
DNI IGNATII KUT
SERFELD OLALÁ.
POSBÁNIENSIS
MONT PRAEF QUI
POST LII ATETATIS
SVAE ANNOS AN
IMAM DEO RED
DIDIT DIEXVI MARTII

{554.} A bányaigazgatók a következők voltak Kutscherfeld után:

Pelargus Antal József 1789–1791.

Glutt Venczel de Herlen 1791–

Szurkay János.

Blaschka Venczel nyug. bányatanácsos.

Szakmáry Soma, igazg. főbányatanácsos.

Hoffmann Frigyes, nyug. kohónagy.

Kunczl Sándor, czimz. bányatanácsos és kohóhivatali főnök.

Lovag Berks Nándor, kohóhivatali főnök, † 1877.

Szaitz János, bányahivatali főnök.

Lacheta János, bánya- és kohóhivatali főnök 1878 szeptember hó 1-től máig.

Egy oláh-láposbányai bányabejárat.

Oláh-Láposbánya 1890-ben 25 kilo aranyat à 1395 frt, 165 1/2 kilo ezüstöt à 90 frt, 185 métermázsa rezet à 45 frt termelt. Évi budgetje: bevétel 104,634 frt, kiadás 95,894 frt. A bánya tárnái, régi tárnák: János, Francziska, Blaska, Tűz- és Kutatótárna. Ujabbak a {555.} Szentháromság-akna, Isteni gondviselés telér, Breuner altárna. Azelőtt a fehér völgyben is tárnák voltak: a Clementi tárnák s a József-tárna.

Az itteni bányatermékek 1847-ig (míg Horgospatakon vaskohó nem volt), kizárólag az oláhláposbányai kohóban olvasztattak fel. Kohója 1833-ban bontatott le.*Palmer K. Nagy-Bánya és környéke, 303. lap.

Oláh-Láposbányához tartozik Horgospataka is, itt dolgozzák fel 1847 óta az ott nyert érczeket. Horgospataka kohóbudgetje: 106,935 frt.

Róm. kath. egyházközség.*Erd. róm. kath. schematismus 1882.

A katolikusok előbb az ungurfalvi gör. kath. pap alá tartoztak, növekedvén a hivek száma, 1769-ben a gör. katholikusokkal egyesülve, fenyőből épitettek kezdetleges kápolnát, majd 1787-ban prater Geld Arzen állandó adminisztrator lett. 1814 decz. 20-án a templom leégett s most a két felekezet külön akart templomot épiteni. Kath. templom épitésére az 1816-ban 17,306. sz. alatti udvari rendelet 20745 frt 38 1/4 krt engedélyezett, de semmi sem lett belőle.

A gör. katholikusok saját erejükből épitettek templomot, melyhez a katholikusok is 102 frttal járultak s a templomban helyet adtak azon kikötéssel, hogy róm. kath. egyház szabályai szerint legyen berendezve. 1819-ben oltár is épült a kis, alig a hivek negyedrészét magába fogadni tudó épületben.

Anyakönyv 1772 óta vezettetik.

A róm. kath. egyház részéről 1816-ban szentelték föl a Szent-Háromság, a gör. kath. pedig 1820-ban Szt-Mihály főangyal tiszteletére.

Parochiája 1787 óta. Ezt megelőzőleg a róm. kath. részről a kapnikbányai s a gör. kath. részről pedig az oláhláposi papok tettek szolgálatot.*Kádár. Nev. és Okt. tört. 396. l. 1822-ben*Megyei ltár. róm. katholikusok száma 545.

1830-ban*Conscr. stat. topogr. 103. l. a róm. kath. és gör. kath. részen egy-egy templomot tüntet fel az összeírás s a hivek számát együtt 1019-re teszi.

Három harangja latin felirattal 1881, 1894, 1896 évből való, Budapesten öntötte Valzer Ferencz, Szt-István, Szt-Mihály tiszteletére szentelve.

Lelkészek róm. kath. részen: Kolozsvári Antal, Grescher József, Kovács Imre, Pálfi Péter, Török József, Péterfi János, Voith Simon, Bagos János, Hoppé Ferencz, Demeter András, Nagy Ignácz, Nagy Honorius, szentkatolnai Bak Endre, jelenleg vízaknai plébános, író; Saef József, Sorbán Endre, Szekeres János s a jelenlegi Opra Lajos {556.} plébánosok. Gör. kath. lelkészek: Dr. Filipán, Brán Simon, Kerebecz János, Szima Onofrej, Márk Miklós, Dragomér János s a jelenlegi Dragos Demeter.

Róm. kath. és gör. kath. felekezeti iskoláját 1788-ban Kutscherfeld közbenjárására a kincstár alapitotta,*Bak Endre. Emlékbeszéd K. J. felett. Kiadv. Kolozsv. 1873. fizetését is ekkor állapitotta meg, rendelvén az oláhláposi pénztárból 120 frtot, a testvériség ládájából harangozásért 4 frt 48 kr. A saját lisztjéből készitette ostyáért 3 frtot, az oláhláposbányai provisoratustól 40 köböl búza erdélyi mérték szerint, a kincstári provisoratustól 40 köböl búza erdélyi mérték szerint, a kincstári provisoratustól 6 öl fát, iskolafűtésre 4 ölet, összesen 156 frt 48 krt. 1858 óta évenként*Kádár J. Nevelés- és Okt. tört. 359. l. a magyar-láposi gör. kath. iskola fenntartásához 40 frttal járult.

1868-ban a tanitó fizetését a kincstár 300 frtra emelte s ugyanekkor szerveztetett a nőtanitói állomás.*U. o. 396. l. 1896-ban*71583–1896. vallás és közokt. min. rend. a kincstár kezelése alól e két tanitóval biró iskola vallás- és közoktatásügyi miniszterium alá rendeltetett.

Éghajlata magas fekvésénél fogva zord, de egészséges, szélmentes, jég nem bántja.

1775-ben*Erd. főkormsz. ltár. Lápos-Debrekkel együtt írták össze határát, a melyhez akkor tartozott. Adó alatt volt 1822-ben*Megyei ltár. 67 ökör, ló, 18 tehén, 2 bornyu.

Jelenleg határának földje köves, sziklás és terméketlen, terménye: kevés tengeri, a mi ritkán érik be, többnyire burgonyát termelnek s havasi kis színes teheneket tartanak. Gyümölcse a vadalma, melyet eczetnek használnak, korán érő sárga szilva terem még, de ez is kevés.

Vizei: a Bányi patak, Fekete- és Fehér-patak. Izvoru maluluj, Tocsilla, Leurda patakok mind bányazúzó művek hajtására szolgálnak. Ivóvizei, forrásai kitünők. Van két savanyúvízforrása, egyik a község északi részén, melyet Borkut-nak neveznek, másik a Tocsilla patakban, mindkettő gazdag vasas és szénsavas víz. Mindkettő nagy hasznára lehetne az országnak, soknak adná vissza egészségét. A kincstár szűkmarkuságán Dr. Intze Béla orvos azon ajánlata, hogy ezt forgalomba hozza s épittet a forráshoz alkalmas épületet, hajótörést szenvedett. Ha nem engedte meg neki a kincstár a víz forgalomba hozását s az épitkezést: épitene hát a kincstár s tenné hozzáférhetővé a vérben szegény s idegbajos betegek számára. Környéke, vidéke egyike a legszebbeknek, országunkban s a mellett fenyvesektől körülvett helynek a levegőjétől is életet nyerne még a halálos beteg is.

{557.} A bányászok társpénztárai 1787. év óta állanak fenn, a bányafőnökök felügyelete alatt, a betgesegélyezést s temetési költségeket ebből fedezik.

1860-as évek elejétől van vására, mely minden hónap elsejét követő szombaton tartatik, a vidék meglehetősen látogatja. E napokon fizetik a bányászokat s ekkor szerzik be élelmi czikkeiket.

Iparosai a bányamunkásokon kivül asztalosok, ácsok. Van egy két kerekü lisztelő malma, régen a kir. kincstár tulajdona volt, ma a Baruch entradami lakos tulajdona.

Épületköve nincs, de annál több bányavirág, ametist, calcit, barnapát, realgal, antimonit, pyrit, marcosit, melanterit, galenit, chalkopirit, calcedon stb.*A Czibleshegy és Oláh-Láposbánya andesit kőzeteiről és a deésaknai kristálysó előjöveteléről való értekezést írt Koch Antal. 1882. és 1875-ben. (Szinnyei. Magyar Irók. VI. k. 638. l.) Az 1870-es években termésarany is fordult elő.*Lásd bányászati ág ismertetése Woditska István m. kir. bányamérnök. A nagybányai m. kir. Bányaigazgatósági kerület Monografiája. Nagybánya, 1896. 239. s köv. l.

Orvosai közül megemlithetjük Feuregger Károlyt, ki később híres kerületi orvos Erdélyben, írt egy munkát: „Dissertatio inaug. Medicobotanica de Valerianeis Hungariae, Croatiae, Transylvaniae, Dalmatiae et littoralis Hungarici. Pestini 1837.”*Szinnyei: Magyar Irók. III. k. 460. l.

Oláh-Láposbánya egyik nevezetessége Dr. Intze Béla Szolnok-Dobokavármegye tiszteletbeli fő- és bányaorvosnak 1893 junius hó 1-én megnyitott himlőnyirktermelő intézete, mely áll a fenyőerdők közt fekvő községben az oltó épületből a feldolgozó helyiségből. Melléképületei: a kisérleti istálló, kibocsátó hely és jégverem. Ügyvitele: beoltott állatok naplója, szétküldési könyv, szerda és szombat napon ingyenes beoltásban részesültek névjegyzéke, elismerő levelek füzete, állatorvosi vizsgálatot igazoló szemlejegyzékek, használati utasitások stb.

Dr. Intze e szakban való kitünő képesitését a würtenbergi királyi központi oltóintézetben. Stuttgártban szerezte 1893-ban, hol a szabályszerü tanfolyamot hallgatta. Himlőoltóanyag termelésére az engedélyt ugyanez évben kapta meg a királytól.

Intézete, az e szakmában legtökéletesebbnek elismert hollandi minta szerint van berendezve és oltóanyag termelése is ennek megfelelő. Dr. Intze oltóintézete e nemben hazánkban az egyedüli. Ugyanis a hólyagos himlő ellen védő oltóanyagot 6 hetüstől félévesig való legszebb és legerőteljesebb bornyukon állitja elő és különös eljárás abban áll, hogy a bornyukat nem az általában szokásos módon emberi himlőanyaggal, hanem eredeti tehénhimlővel = vaccina aviginalissal oltja {558.} be és ennek magvát szakadatlan állatgeneratiókon át fentartva, minden emberi betegség csirájától teljesen mentes, legtisztább védőanyagot nyer. E szerint terméke nem a selejtes és felemás u. n. Retrovaccina, hanem a valódi tehénhimlő, vagyis tudományos néven Originalis Cowpox. Ennek jóságáról tanuskodik az ország különböző részeiből kapott orvosi és hatósági elismerő iratok nagy száma. 1896 márczius 1-től fogva: „Védhimlőoltás, orvosi szakközlöny és oltóintézeti értesitő” czím alatt rendesen 24–46 oldalos évnegyedes közlönyt szerkeszt és ad ki, melyekben az oltóanyag előállitásának, kezelésének módjai, erre vonatkozó kül- és belföldi jeles orvosok tapasztalatai s az oltáshoz szükséges utasitások, felszerelések ismertetései vannak. Az oltóanyag 0.10 gramm öt egyénre 60 fillér, 100 egyénre 8 korona. Tömeges oltáshoz 500–2000 személyre valót is szállit.

A m. kir. honvédség nagy részét az innen szerzett anyaggal oltják be s elösmert jóságu törzsanyagából évente külföldre is nagyobb mennyiséget szállit ki.

Nagybaczoni Intze Béla orvos-doktor kincstári hivatalnoknak Józsefnek és Topler Rózának a fia s unokája az író és ev. ref. pap Intze Sámuelnek, 1852-ben született Kolozsvárt s középiskoláit is az ottani ev. ref. collegiumban végezte. A bölcselet s orvosi tudományokat 1871–1878-ban Bécsben hallgatta, a hol orvos-doktorrá avatták. Ebből az ottani közkórház másodorvosa, később dr. Späth nőgyógyászati tanárnak magánsegédje volt. 1873. és 74-ben a klosterneumburgi oenochemiai állomáson br. Babó mellett lévén, a Kolozsvárt megjelent Kelet-ben a Philloxera vástatrix élet- és fejlődéstanát legelőször ő írta le s felhivta reá a kormány figyelmét. Kolozsvárra visszatérvén, az ottani egyetemi szemészeti tanszék segédévé nevezték ki, de működése kezdetén visszavonult s magángyakorlattal foglalkozott. 1879-ben neveztetett ki mostani helyére kincstári orvosnak. 1893–94-ben tanulmányutat tett Sváiczban, Olasz-, Franczia- és Németországban a védhimlőoltás körül való ismereteinek fejlesztése végett. 1895 őszén Belgiumban s Hollandiában bővitette ismereteit. Bécsi tartózkodása alatt a „Hódmezővásárhely”-nek s a „Kelet”-nek volt munkatársa s 1873-ban azon lapnak a bécsi világkiállitáson tudósitója. A Kolozsvárt megjelenő „Család és Iskola” közegészségügyi rovat vezetője lett, hol: Rövidlátás az iskolában; Sexualis servek működése a csecsemőkorban, Iskolaépités stb. czikkei jelentek meg s ezeken kivül több fővárosi lapba írt névtelenül s a német „Cornelia”-ban: A gyermekjátékokról czikke jelent meg.

{559.} Határhelyek: 1864-ben*Pesty Frigyes gyüjt. Izvor luj Mihaj, bikkes erdő és szénégető hely; Pleska u. a., Prizlop, bükkös erdő; Varatyiku, fenyves; Bajuczi patak, ered a Prizlopból.

1898-ban Fundak, Kapra, Dimbului Bulcsug, Kálvaria, Priszlop (1336 m.), Várátyik (1353 m. magas) ez utóbbiban vannak a bányakincstár bányái.

Lakossága: 1830-ban*Cons. stat. topogr. 103. l. 1019.

1847-ben*Megyei ltár. itt és Oláh-Láposon 70 családfő és 18 özvegy bányász család volt adó alatt.

1857-ben*Orsz. ism. tábla 22. l. 1427, melyből 779 róm. kath., 612 gör. kath., 1 ev. luth., 24 evang. helv. Házak száma 334.

1886-ban 1129 lakosból 680 róm. kath., 415 gör. kath., 27 helv. hitv. és 7 zsidó.

1891-ben 1186, ebből 777 róm. kath., 401 gör. kath., 8 ev. ref.

Adója Lápos-Debrekkel együtt iratott össze 1755-ben*Erd. főkormsz. ltár. 308 frt 18 krt. 1775-ben*U. o. a két községé 677 frt 28 kr. 1822-ben*Megyei ltár. Oláh-Láposbányáé külön 203 frt 42 kr. 1898-ban 1831 frt 51 kr.

BĂIUȚ

Satul Băiuț este situat între masivele Gutâi și Țibleș, pe una din văile de unde izvorăște Lăpușul, la 30 km de Târgu Lăpuș, 80 km de Baia Mare pe ruta către Târgu Lăpuș și 52 km pe ruta către Cavnic (drum închis însă pe timp de iarnă). Are hotar comun cu Botiza, Jereapăn (Budești), Cavnic, Cupșeni (Ungureni) și Lăpuș. Forma de relief a zonei este constituită în proporție de 78% din munți vulcanici de înălțimi mijlocii (Munții Lăpușului), cu o erodare intensă și în proporție de 22% din dealuri și depresiuni intramontane. Predominanța reliefului muntos influențează și celelalte componente ale cadrului natural cum sunt: clima, hidrografia, vegetația și fauna. Mai influențează deasemenea și extinderea limitată a gospodăriilor, orientările profesionale (legate în principal de existența unor importante resurse ale subsolului dar și a vegetației forestiere) și, nu în ultimul rând, specificul cultural. În literatura geografică veche, mulți autori considerau că localitatea Băiuț este situată exact la limita dintre Munții Gutâi și Munții Țibleș. Caracteristicile geomorfologice însă, demonstrează faptul că masivele montane care străjuiesc localitatea (Văratec (1357 m), Secu (1311 m), Prislop (1332 m), Sermeteș (1306 m), Pleșca (1322 m), aparțin de Munții Țibleș, repectiv de o subunitatea a lor și anume Munții Lăpușului.

În ceea ce privește climatul, localitatea Băiuț se încadrează în sectorul cu climă de munți mijlocii și dealuri înalte, care este expusă vânturilor de vest, favorabil pădurilor. Datorită maselor de aer umed vestice sunt caracteristice ploile de lungă durată și temperaturi de primăvară mai reci decât cele de toamnă.

Temperatura medie anuală este de 6,5 C. În luna ianuarie temperatura medie este cuprinsă între -10 grade C și -6 grade C. În luna iulie media temperaturilor oscilează între 16 și 18 grade C. Temperatura maximă absolută a fost de 38,5 grade C la 23 iulie 1939 în zona mai joasă a localității, iar temperatura minimă absolută a fost de -30,5 grade C la 11 februarie 1929 în zona muntoasă. Din datele medii pe 60 de ani rezultă că în cursul unui an numărul de zile cu temperatură pozitivă este de 274 față de 91 zile pe an cu temperaturi medii sub 0 grade.

Fenomenul de îngheț este frecvent la munte unde altitudinea este mai mare. Numărul mediu anual al zilelor fără îngheț variază între 80-120 în zona munților joși și 120-160 de zile în zona munților înalți. În zona montană mai înaltă de regulă prima zi de îngheț este în 1 octombrie iar ultima în 1 aprilie.

În ceea ce privește precipitațiile, zona Băiuț - Cavnic este considerată "polul precipitațiilor" din nordul României, cu precipitații ce pot ajunge și până la peste 1400mm/an în zonele mai înalte. Numărul zilelor anuale cu precipitații oscilează între 150-170. Cele mai mari cantități de precipitații cad în sezonul cald începând din aprilie și până în septembrie.

Diversitatea formelor de relief, climatul temperat continental, rețeaua hidrografică bogată și nu în ultimul rând subsolul bogat în minereuri auro-argentifere și complexe au făcut ca în depresiunea Lăpușului și implicit în Băiuț să existe continuitate și existență umană încă din Paleoliticul superior, și continuând cu Neoliticul, bronzul, fierul dacic etc. O dovadă a existenței vieții în această regiune este dată de cercetările efectuate în zonă în urma cărora s-au descoperit urme (măsele, cranii și oase de urși) în peștera de la Poiana Botizii, declarată în prezent rezervație speologică.

Epoca Bronzului este perioada în care este conturată aici prezența comunității tracice, civilizația care se dezvoltă este în legătură directă cu bogatele resurse metalifere din zonă. În epoca fierului, în urma cercetărilor făcute de prestigioși cercetători români și maghiari s-a confirmat că dacii au scos și au prelucrat aurul și argintul după o tehnologie relativ bine reconstituită astăzi iar uriașa cantitate de aur dusă de romani după cucerire (106 e.n) provine și din zona metaliferă Maramureș deși nu au stăpânit efectiv zona (în acest teritoiu trăiau dacii liberi). Urme ale acestor exploatări sunt pe muntele Văratec, Remetea Sighet, Cavnic, Băiuț etc.

Până și toponimul de Băiuț este de proveniență latină (de la baie, prin analogie intrarea în mină se considera tot o baie, datorită temperaturii ridicate a mediului umed și închis)

Pentru perioada secolelor VI – XII (e.n) toate dovezile și argumentele arheologice, etnografice, numismatice, toponimice, epigrafice și logice, precum și contactul direct cu marile migrații ale unor populații din primul mileniu al e.n pledează pentru existența și continuitatea românilor în bazinul minier Maramureș, în zona depresionară Lăpuș.

Deși este atestată documentar în anul 1630, mina din Băiuț a fost pomenită pentru prima dată în documente în anul 1315 și era încorporată în sens administrativ mai larg în Țara Lăpușului (Terra Lapus). La început în anul 1630 s-a numit Lapos-Banya (kedar, IV, 549) urmând ca în anul 1850 să fie denumită Bajutzte, iar din 1854 Olah Lapos – Banya sau Băiuța (adică o mină mai mică din hotarul comunei Olahlapos(Lăpușul Românesc)). După alte documente aflăm că se mai numea, prin 1913 și Erzsebetbanya, fie în amintirea proprietaților de aici a Elisabetei, soția lui Iancu de Hunedoara și mama lui Matei Corvin, fie pentru a elimina din denominația minei Băiuț partea care atestă apartenența ei la o localitate pur românească, cuprinsă în sintagma Olah Laposbanya.

Atestat din sec.XVIII sub numele de Oláhláposbánya, când a început extracția minereurilor, și popularea văii cu meseriași veniți în principal din Moravia, Zips, Silezia, Galiția. La începutul secolului XX se practicau diferite meserii, contribuind la o puternică dezvoltare economică.

Exploatarea resurselor minerale reprezintă activitatea principală, iar ca anexă, pe lângă mină, funcționau ateliere de fierărie, lăcătușerie, tâmplărie (la început cu mașini acționate hidraulic). Ulterior, energia electrică era furnizată de un generator acționat de o turbină de abur alimentat de la un cazan cu lemne, înlocuit in anii 50 cu un grup electrogen pe bază de combustibil Diesel.

Pe lângă minerit, se practică exploatarea lemnului, fiind în funcțiune mai multe gatere hidraulice acționate de apa colectată din râu și dirijată prin canale ingenios construite. Au mai funcționat ateliere de tâmplărie, fierărie, un atelier de fabricat pipe, și un atelier de uscat semințe de brad pentru valorificarea potențialului pădurilor din zonă. Se practică la scară mică creșterea animalelor, sezonier culegerea fructelor de pădure și a ciupercilor. Satele din jur valorificau legume, fructe și produse animaliere pe piețele din Băiuț. În anul 1893 Dr. Intze Béla a înființat o stație pilot de preparare vaccin contra variolei.

Turism

Rezervația naturală “Peștera cu Oase” (0,5 ha)- descoperită în anul 1862 de geologul austriac Franz Posepny, este situată la aprox. 3 km din drumul principal spre satul Poiana Botizii. Formată în calcare jurasice, cu forme concreționare rezultate prin depunerea bicarbonatului de calciu în urma evaporării apei din soluțiile bicarbonate. Resturile fosile ale ursului de cavernă "ursus spaeleus" (de unde provine și numele), descoperite aici, dovedesc că rigorile iernii din perioada glaciară pleistocenă s-au manifestat din plin și pe plaiurile acestor munți mici, nu numai în etajele superioare ale masivelor carpatice înalte. Datorită existenței acestor resturi fosile, peștera a fost declarată rezervație speologică de mare interes științific și paleontologic..

Rezervația "Tăul Negru" (Strâmbu Băiuț) - situată în apropierea izvoarelor Văii Chelementului, este o turbărie oligotrofă în care vegetează planta carnivoră Roua Cerului (Drosera Rotundifolia).

Izvorul mineral pulsatoriu (borcutul) din Poiana Botizii - situat la confluența V. Poienii și V. Cizma, aprox. 3 km nord de centrul localității, a fost descoperit în anul 1969 prin executarea unui foraj de cercetare. Pulsurile au o periodicitate de 10-12 minute, cu o ridicare a nivelului apei de 30-40 cm (inițial era de peste 1m, un adevarat "gheizer"). Izvorul face parte din aureola mofetică Oaș-Gutâi-Țibleș iar pulsurile sunt datorate acumulării gazelor (CO2 si H2S) în încăperi subterane naturale, până ce presiunea gazelor o depașește pe cea a coloanei de apă, iar prin ieșirea bruscă a gazelor la suprafață este antrenată și coloana de apă minerală.

Biserica de lemn "Sf. Petru si Pavel" (Poiana Botizii) - construită în anul 1830. Este o realizare tehnico-materială deosebită, reprezentând chintesența îndelungatei evoluții a civilizației lemnului, caracteristică a acestei regiuni.

Prof. dr. Anișoara Sălăgeanu, renumit micolog din Romania care a descris flora speciilor de ciuperci din întreaga țară, descrie Băiuțul ca fiind zona cu cea mai mare densitate de specii de ciuperci din România.

Flora și fauna din jur prezintă atracții deosebite prin frumusețea și varietatea lor.

Trasee de drumeții pot fi construite în direcțiile Ocna Șugatag - Sighet, Gutâi, Lăpuș- Groși - Țibleș - Botiza - Maramureșul istoric.

În împrejurimi se pot vizita pietrele Văratecului, Pleștii, Prislopului etc

”Banda” din Băiuț 1940 ? Fanfara din Băiuț cînd eram mic conducea pe ”ultimul drum ” oamenii cu stare ale cărui familii puteu să-și permită să plătească aducerea acestei famfării din Băiuț la înmormîntare .

PIATRA VARATECULUI

STIBINĂ DIN BĂIUȚ