{424.} Kovás-Kápolnok.
Nevének változatai: 1405-ben* Kawachfalva. 1424-ben*
Kowaczkapolnok. 1565 körül* Kovaczfalwa. 1566-ban* Kowács Kapalnak. 1567-ben* Kovaczkapalnak. 1583-ban* Kawachi Kapalnak. 1602-ben* Faurest. 1650-ben* Kovas-Kapálnak és Koás.*
Előnevét kovács mesterséget folytató vagy ily nevü alapitójától vette. Kápolnok utóneve nem
más, mint a szláv „tapolňik,” mely meleg patakot jelent. E patak ma Kapnik, 1566-ban Kapolnik, 1427-ben Tapoly
patak s ebből eredt a község mai neve. Oláhul Fauresti.
A kapniki hegyekből eredő s Kápolnok-Monostor felé folyó Kapnik patak két partján szűk
völgy hosszában fekszik, Deéstől 69.2 kilométernyire a magyar-láposi járásban.
Hagyomány szerint a község régen a „Depe Urszoji” hegyen keletkezett s csak később
huzódott volna mai helyére. Egykori templomának helye a község északkeleti vagy felső végén még kivehető.
Kővár tartozéka s oláh falu volt, s mint ilyen már 1405-ben* előfordul, midőn Zsigmond király Kővárt Balk fiainak Demeter és Sandrinnak s Drág fiainak György
és Sandrinnak adományozta.
Az 1424-iki*
osztály szerint az a Drág fiának György és Sandrinnak jutott. 1543-ban*
Drágffy Gáspáré, 1546–52-ben már özvegyéé.
1553–54-ben* Drágffy
György birja.
1556-ban* Izabella királyné a magban szakadt Drágffy György e birtokát Báthory Györgynek, nejének Báthory Annának s fioknak
Istvánnak adományozta.
1560 körül* végrehajtott adóösszeírás szerint Drágffy e birtokából 6.06 porta után 2 frt adót fizet.
1565-ben*
Báthory György Miksa császár ellen fellázadván s leveretvén, feje váltságául Kővárt s azzal e tartozékot a császrnak
engedte át.
1567-ben* II. János király visszafoglalván Kővárt Miksa császártól, azt összes tartozékaival, tehát e tartozékot
is beregszói Hagymás Kristófnak adományozta.
{425.} 1583-ban* Báthory Zsigmond e falut a kapniki ezüstbányászat czéljából 2 évre, majd 1685-ben *
12 évre Herberstein Felicziánnak adta haszonbérbe.
1591-ben* a fejedelem Herberstein Feliczián halálával a haszonbért örököseivel további 6 évre megújitotta.
1602-ben* Báthory Zsigmond e birtokot Cserényi Farkasnak adományozta.
1603-ban* a kápolnok-monostori járáshoz tartozott.
1612-ben* birtokosa Lónyai Menyhért.
1617-ben*
a fejedelem Lónyay Menyhért e birtokát, melyet Báthory Gábortól kapott, elfogadta.
1639-ben*
K.-Kápolnok a kapniki bányához tartozik.
1650-ben* mint tisztán fiskusi birtok, Kővár tartozéka.
1659-ben*
Barcsay Ákos a kapniki bányát ez és több más birtokkal együtt, Hartman Jánosnak adja bérbe.
1663-ban*
Apaffy Mihály e birtokot Kapnikbányától elvonván, Érszentkirályi Szikszay Györgynek s nejének Balásy Erzsébetnek adja zálogba.
1669-ben* összeírt nemesek: a Jancsi család, továbbá a Pap László oláh esperes családja. Puskások a Kozma és Páska
családok 7 taggal.
1690-ig* e falu Kapnikbányához tartozott, de felhagyván a bányászattal, újra Kővárhoz csatoltatott.
1702-ben* a fiskus birja.
Oláh nemesek: a Kuk, Iváncsa és Páska családok.
1719-ben* a fiskus e birtokot a gr. Teleki családnak átengedte.
1809-ben* birtokosai: gr. Teleki Imrének van 5 jtelke, id. gr. Teleki Józsefnek 2, gr. Teleki Károlynak 5, gr. Teleki Tamásnénak
4, ifj. gr. Teleki Józsefnek 3. Egy telkesek: 7 Biltz, 2 Floreán, 3 Grosz, 3 Páska, 1 Mikle, 1 Bibol, 1 Marosán, 1 Pap, 2
Joncse, 1 Kozlár család.
1820-ban* birtokosai:
gr. Teleki Imre, gr. Teleki Tamás özvegye, gr. Kornis Ignácz özvegye, gr. Teleki János, gr. Teleki József özvegye.
1683-ban* gr. Teleki István, gr. Teleki Domokos, gr. Teleki Miksa s a kir. kincstár részére úrbéri kárpótlást utaltak ki.
{426.} Kovás-Kápolnok jelenlegi nagyobb birtokosai (1898):
Leib Salamon; 106 h. Vétel a kincstártól. Látis Elek, Anka Sándor, Zsorzs és Páska János örökség és vétel folytán.
Jobbágy családnevek: 1556-ban* vajdájuk a Szurduk-Kápolnokon lakó Kápolnoki György, birájuk pedig Tokos volt.
Jobbágyok: Nemes, Bud, Zakusz, Topa, Bota, Vlágy, Borra, Botiz, Muszka.
Jobbágyszolgálmány: 1566-ban* adó:
Szt-György és Szt-Mihálynapon 4-4 frt.
Ajándékok: 7 quart. vaj, 7 sajt, 1 tehén minden nyáj után 1 juh, karácsonykor 7 szekér fa. A Kapnik
vizében a halászat tilos.
Birság: minden vérontásért 1 frt, verésért 60 denár, az idézésre meg nem jelenésért 1 frt, nőszöktetésért
2 frt, erőszaktételért 12 frt, a feleség elhagyásáért 7 frt.
Tizedet adtak: a kövér makkos sertésből, legelőre járó disznók után, ha 100 van s ha
tiz is, egyet, ezen alól darabonként fizettek 2 magyar pénzt, úgy fizették a méhtizedet is s az ezekből bejövő pénz
a tisztet illette, valamint őt illette a szabadosok által „karulypénz” czímen fizetni szokott 57 denár adó.
A pap egy ágypokróczot vagy 1 frt 23 denárt kellett hogy adjon. Kisebb község egy három éves ünőt, a nagyobb pedig egy
nagy tejelésre alkalmas tehenet. A családok egy negyed mérték vajat és sajtot adtak, ha juhok vagy tehenük volt. Minden akol
vagy stronga után egy juhot, s kinek tiznél kevesebbje volt, nem fizetett.
A biró köteles a várnak egy karvalyt vagy 25 denár karvalypénzt adni, karácsonykor pedig egy őzet,
vagy annak fejében 32 denárt.
Az 1603-ik évi* urbarium szerint adó: szent-mihálynapi 4 frt; szent-györgynapi 6 frt.
Ajándékok: 6 drb sajt ŕ 12 denár, 6 budai justa vaj ŕ 12 denár, 1 harmadfű tehén, 1/2 nagybányai
mérő borsó, köles, lenmag.
Tized: minden disznócsorda után 1 disznó vagy megváltva drbját 4 denárral, a malaczot 2 denárral.
Minden juhnyáj után 1 juh és 1 bárány, a kinek kevesebbje van, 1 báránybőr vagy helyette 25 denárt. Méhektől szintén
tizedet adnak vagy minden méhkas után 2 denárt. Disznóadó gyanánt kosárpénzül 4 denárt adnak.
Robot: a vár számára évente 4 hold vagy faczia földet szántanak búza s ugyanennyit zab alá, a termésből
pedig 4 nagybányai mérő búzát adnak. Minden kaszáló után 1 boglya szénát.
{427.} A birák és szabadosok karuly- vagy őzpénz
fejében 60 denárt fizetnek fejenként.
Lakosai románok, földmivelés- és baromtenyésztéssel foglalkoznak.
A húsvéti pirostojás festés, pünköstkori búza vagy határszentelés szokásos, mikor a község apraja-nagyja
virágos lobogókkal vonul ki. Öntözni Szt-Györgynapján szokott a fiatalság, azt azonban, a ki ez évben tavaszkor legelőbb
szántott, husvétkor öntözik is. Keresztelést, temetés rendesen lakomával végzik.
Táplálékuk zöldség, tej, turónemü és hús, böjt alkalmával aszalt gyümölcs-lé, melyet törökbúza-
s rozskenyérrel fogyasztanak. Öltözetük házilag készült harisnya, bocskort, csizma, czifra varrottas derékszij (lüszü), sapka,
kalap, bőrmellény, bunda, guba.
Házak (lakó és pitvar utczasorban) s melléképületek rakófából valók, szalma s zsendelyfedelüek,
fehérre meszelve. Majdnem minden udvaron gémes kút.
Gör. keleti egyházközség, fatemploma az utolsó tatárjáráskor, állitólag 1717-ben (de volt 1790-ben
is) már meg volt. Szt-Mihály és Gábor őrangyalok tiszteletére van szentelve. Három harangja közül az egyik 1808-ból,
a másik kettő 1850–55. évből valók. Kolozsvárt öntötték, felirattal vannak ellátva. Papjai: Greble János,
Csokás Gergely, esperesek Joancsa Nekita és Lup, a jelenlegi Csokás Sándor.
Gör. kath. lakosai a rusori egyházhoz tartoznak.
Az izraelita vallásuak zsinagógája 1868-ben épült, benne a kápolnamonostori rabbi végzi az isten
tiszteletet.
Iskoláját a népoktatási törvény meghozatala után alapitotta. 1857-ben a magyarláposi gör. kath.
iskola számára adózott.* Jelenleg több szomszédos községgel együtt fizeti a tanitót, melynek fenntartásához 1896 óta az állam 172
frttal járul;* tanitója Tyira László.
Éghajlata enyhe, széltől mentes, egészséges jég 20 évben egyszer ha előfordul.
Határát a Kapnik pataka gyakran elönti s e miatt az 1720-beli* összeírás szerint nagy károkat szenved; legelője és tüzelésre való erdeje elég nagy és jó.
Jelenleg határa nagy, de nem termékeny, nagy szorgalom mellett terem annyi, a mennyivel a lakosság
szükségletét fedezheti. Főterményei: a tengeri, búza, zab, pityóka, kerti növények, kender; állatai: erdélyi fajta szarvasmarha,
ló, juh, kecske, közönséges sertés, bival s {428.} házi szárnyasok és méh. Gyümölcse: alma, körtve, szilva, cseresznye és dió-félék. Épület-, mész- és kavicsköve
bővön és első minőségü.
Itatója számos forrásai- és patakjaiban elegedő.
1876 óta körjegyzői székhely.
Házi iparuk a szövés, fonás, de eladásra is készitenek; marha-, gabona- és gyümölcskereskedéssel
is foglalkoznak.
Van négy malma a Bilcz család, Les Pál, Sánta Samu és Foransberger Károly tulajdonában.
1830. év junius havában a székely határőrkatonák voltak ide vezényelve őrállásra. Cornietől
a Rotundáig oly tömötten voltak felállitva, hogy egymást jól láthatták. Itt fából magtáruk épült, mint jelenleg a 63-ik szám
alatt levő ház cyrill betüs felirás mondja, ekkor egy véka törökbúza 5 frt volt. Hogy miért és meddig voltak ide rendelve
a székely katonák őrállása, határozottan nem tudjuk. Valószinüleg azért, mivel e község a határszélben feküdt s az ekkor
feltételezhető éhség s ennek következtében a kivándorlás megakadályoztatására.
1848 őszén, mint a községbeliek állitják, a község közepén a nagy padló mellett a puskás magyarok
s a felbujtogatott oláh lándzsások közt ütközet volt, mely alkalommal 7 esett el a románok közül s többen megsebesültek, a
magyar veszteségre állitólag 1 vezető s néhány közlegény, de határozottan nem tudják, mivel ezek visszavonultak Dióshalom
Pe Poduri nevü helyére, a hol halottaikat eltemették.*
Határhelyek: 1715-ben* Dumbrava, erdő; Lazur, Izvorul Plopisuluj, Ruteste Vasas, Karpeny, Zapodie, Rakest, Magurits, Halastó,
Kalye Banyi, Gradinutz, Plopis, Satra, hegy.
1864-ben*
Dimbu mori, részei: Lunka gyin szusz, Rakistye; Umbrariu, részei: Dimbu mare és urszuluj; Grumazi, Zsdabu, Dealu grosuluj,
Halasteave, Secaturile, Virvu Lapusenescu, Gramma Zurii. Alsó forduló: In Lunka gyin doszu, részei: Leordar, La Buora Ponare,
Pe paduri, La gruiu, Valea rosie.
1898-ban vizei: a Kapnik pataka, a melybe foly a Valea Pojani, Valea Tyuz, Valea Satuluj, V. Secueasca,
V. Carpinuluj, Izvoru plopisuluj, V. Ursuluj, V. Umbranulu és V. Lazuluj; forrásai: Fontana recse, Fontana Aniczie.
{429.} Lakossága: 1566-ban*
12 jobbágy, 2 szegény, egy nemes lakosa van, az egész községben 13 lakó s 2 puszta ház.
1603-ban*
21 jobbágy, két nemes lakossal, van a községben 23 lakó s 18 puszta ház.
1639-ben*
fiaikkal együtt 68 jobbágy, lakosa van, kik 30 házban laknak.
1661-ben*
90 jobbágy, 4 nemes lakosa van fiaikkal együtt s az egész faluban 33 ház.
1680-ban* fiaikkal együtt 72 jobbágy lakik benne, van a községben 28 lakó s 15 puszta ház.
1684-ben* 59 jobbágy, 3 zsellér, 17 nemes és szabados lakosa van fiaikkal együtt s 30 lakó, 8 puszta ház.
1700-ban* 16 jobbágy, 16 zsellér, 6 szegény lakosa van fiaikkal együtt s az egész községben 13 ház.
1715-ben* fiaikkal együtt 53 jobbágy, 18 zsellér, 8 nemes vagy szabados lakossal, kik 33 házban laknak, puszta ház 22 van
benne.
1720-ban*
fiaikkal együtt 57 jobbágy és 55 nemes vagy szabados lakosa van s az egész községben 25 lakóház.
1831-ben* 365 gör. kel. lakossal.
1886-ban lakossága 560, melyből görög. kath. 8, görög. kel. 470, zsidó 87.
1891-ben 656 lakosból 1 róm. kath., 20 gör. kath., 546 gör. keleti és 89 izraelita.
Adója 1898-ban 126 fr 17 kr.
VLADIȚE ALE SATULUI
Ioan Leş
Ioan Leş (n. 1 septembrie 1947, Făureşti, Maramureş) este un jurist român, care a îndeplinit demnitatea de deputat în Parlamentul României, fiind ales în urma alegerilor din mai
1990 pe listele Frontului Salvării Naţionale, în circumscripţia teritorială Sibiu (1990-1992).
Biografie
S-a născut la data de 1 septembrie 1947 în loc. Făureşti, jud. Maramureş.
Absolvent al Facultăţii de Drept Cluj Napoca, promoţia 1970, obţinând apoi şi
titlul ştiinţific de doctor în drept, sub îndrumarea prof. univ. dr. Graţian Porumb(1977).
În prezent, Ioan Leş este profesor universitar şi decan al Facultăţii de Drept
„Simion Bărnuţiu” din cadrul Universităţii „Lucian Blaga” din Sibiu.
Activitate profesională
Avocat (1970 – 1975).
Lector universitar la Facultatea de drept economic şi administrativ din Sibiu (1975 – 1986).
Judecător la Tribunalul judeţean Sibiu, ca urmare a desfiinţării Facultăţii
de drept economic şi administrativ din Sibiu (1986).
Notar şef la Notariatul de stat judeţean Sibiu(1987 – 1990).
Profesor universitar titular la Facultatea de Drept "Simion Bărnuţiu" din Sibiu. Conducător de doctorat în domeniul Dreptului procesual civil (din 1997)
Decan al Facultăţii de Drept a Universităţii Româno Germane din Sibiu (1998 – 2000)
Decan al Facultăţii de Drept "Simion Bărnuţiu" din Sibiu(2000 – 2001)
Preşedinte al Fundaţiei Universitare pentru Integrare Europeană din Sibiu(2000 – 2002)
Membru al Comisiei juridice de acreditare a titlurilor ştiinţifice şi universitare din
M.E.N. (2000 – 2003)
Membru al Comisiei juridice a C.N.E.A.A. (Comisia Naţională de Evaluare şi Acreditare
Academică) (2000 - 2004)
Director coordonator al Institutului de Ştiinţe Administrative al României (2001 –
2004)
Activitate politică
Deputat în Parlamentul României, în urma alegerilor din mai 1990 pe listele Frontului Salvării
Naţionale, în circumscripţia teritorială Sibiu (1990 – 1992). A demisionat din Parlament la data de 19 martie 1992.
Membru în conducerea Frontului Salvării Naţionale în calitate de preşedinte al Comisiei
de Etică şi Litigii (1990 – 1992)
Vicepreşedinte al Comisiei de redactare a Constituţiei, calitate în care participă la
diferite reuniuni internaţionale şi conduce delegaţia care a prezentat, pentru prima dată, în decembrie
1990, tezele proiectului de Constituţie a României la Centrul O.N.U. din Geneva (1990 – 1991)
Membru al Comisiei pentru drepturile omului din Camera Deputaţilor (1990 – 1992)
Preşedinte al Grupului de prietenie România - Venezuela din Parlamentul României (1990 – 1992)
Membru fondator al Institutului Român pentru Drepturile Omului, vicepreşedinte al Societăţii
Române pentru Naţiunile Unite (1990 – 1992)
Secretar general adjunct al Guvernului României şi şef al Departamentului Administraţiei
Publice Locale (1991)
Participant la lucrările Comisiei europene pentru democraţie prin drept, condusă de
profesorul italian La Pergola (participă la trei conferinţe la Veneţia) (1990 – 1992).
Activitate diplomatică
Ambasador al României în Venezuela (1992 – 1996);
Ambasador al României în Barbados şi Jamaica, cu reşedinţa în Caracas(1993 – 1996);
Ambasador al României în Haiti, cu reşedinţa în Caracas (1994 – 1996);
Ambasador al României în Venezuela (2004 – 2006).
Activitate ştiinţifică
Autor a peste 30 tratate, cursuri şi monografii în domeniul ştiinţelor juridice;
Autor a peste 100 de articole şi comentarii de jurisprudenţă; articole şi interviuri
în presa centrală şi locală din ţară şi străinătate, precum şi la posturile de
televiziune, mai ales, în perioada mandatului parlamentar şi diplomatic (peste 50 de articole şi interviuri);
Membru de onoare al Colegiului de redacţie al Revistei Curierul judiciar;
Membru al Colegiului ştiinţific al Revistei Române de Executare Silită;
Participare la diferite conferinţe sau simpozioane internaţionale Caracas, Merida, Valencia, Barcelona, Bucureşti, Sibiu, Rennes şi Oajaca (Mexic);
Distins în anul 2003 de către Institutul Român pentru Drepturile Omului cu diploma pentru merite
deosebite în protecţia şi promovarea drepturilor omului
