Home | CUVINT INAINTE | SCUZE | NOU PE SITE | GENESSIS | GENESSIS II | FRATII MARAMURESENI | COMITATUL SZOLNOK DOBOKA | CONTINUARE I | CONTINUARE II | TARA LAPUSULUI 1876 HARTA | MUSATINII SI MARAMURESUL | 1914 | Blank page | TIRGU LAPUS | TIRGU LAPUS II | TIRGU LAPUS III | FILE DIN ISTORIA LAPUSULUI | ISTORIE A SCOLII LAPUSENE | TARA LAPUSULUI | TARA LAPUSULUI II | TARA LAPUSULUI III | TARA LAPUSULUI IV | MUNTII LAPUSULUI | Tara Chioarului | Blank page | TARA CHIOARULUI II | ISTORIA RELIGIILOR TARII LAPUSULUI | TURISM IN TARA LAPUSULUI ?! | TRASEE TURISTICE IN TARA LAPUSULUI | Blank page | BISERICILE DE LEMN | BISERICI DE LEMN II | PE VREMEA LUI PINTEA | PANORAMA LAPUSULUI | PANORAMA LAPUSULUI II | PANORAMA LAPUSULUI III | FOLCLOR LAPUSAN | TRADITII | BABA | BAIUT | BERINTA | POIANA BLENCHI | POIANA BOTIZII | BOIERENI | BORCUT | DOBRIC | DUMBRAVA | BREBENI | UNGURENI | CERNESTI | CIOCOTIS- | FINATE- | IZVOARELE -BLOAJA | MAGURENI | TRESTIE- | VALENI | POIANA PORCULUI-FINTINELE | DEALUL CORBULUI | INAU | DAMACUSENI | DEALUL MARE | VIMA MICA | DRAGHIA | FAURESTI | GOSTILA | GROSI | GROAPE | JUGATRENI | ASPRA | LASCHIA | LAPUSUL ROMANESC | LIBOTIN | LARGA | MAGOAJA | COPALNIC MANASTIUR | VIMA MARE | COPALNIC | COROIENI | CUFOAIA | COSTENI | CUPSENI | CARPINIS | CURTISIU MIC | ? CIMPIA SASULUI | STRIMBU BAIUT | PRELUCA NOUA | PRELUCA | PETERITEA | CONTINUARE PRELUCA | PLOPIS | RAZOARE | ROGOZ | ROHIA-PAMINTUL CREDINTEI | ROMANESTI | RUSOR | SUCIU DE JOS | SUCIU DE SUS | STOICENI | SALNITA | SURDESTI | SATRA | VAD | FAMILIA CULCER-MEMORII | BLESTEMUL PAMÎNTULUI | BISERICA UNITARA -MARTIRI | MARTIRII TARII LAPUSULUI | INTOARCEREA ACASA | BISERICA BAPTISTA LAPUSANA | PENTICOSTALISMUL IN TARA LAPUSULUI | PASTRATORII TRADITIEI | POVESTE | Melania Dan | CONTINUITATE | DIN BOGATIILE LAPUSULUI | SENZATIONAL | RADACINI | " Halal de mine sunt bunic " | Pentru Boguta | Emotii | Dupa 25 de ani | LAPUSENI UNITIVA !!! | REINTOARCERE IN TRECUT I | REINTOARCERE IN TRECUT II | REINTOARCERE IN TRECUT III | Ultima ceremonie | EROI | Rohia 2 | MUNTELE GAINA | PROFESORI | " PEDAGOGI DE SCOALA VECHE " | CAMPIONAT PE MAIDAN | VIOLENTA | Blank page | " LA PESCUIT , IARNA " | Istoria unui parculet | LIBOTIN | VECHIUL LICEU | MENTORI | La gradinita | FOTOGRAFII CLASELE I-IV | CLASA VIII | CLASA X | CLASA XII "A" | MENTORI II | SASCUT | SASCUT II | Blank page | povestiri | povestiri II | povestiri III | povestiri IV | povestiri V | povestiri VI | Dr. SOLOMON CORNELIU | CULTURA | CULTURA II | CULTURA III | LAPUSENI | Lapuseni II | TOAMNA SE NUMARA ....... | COPILARIA MEA ,SPITALUL | STRADA DOINEI | Lapusul si evreii | Lapusul si evreii II | LAPUSUL si evreii II continuare | Lapusul si evreii III | Lapusul si evreii IV | Lapusul si evreii V | LAPUSUL SI EVREII (ENGLEZA) | URME | PRIN CIMITIRUL EVREIESC DIN TIRGUL LAPUS | CASA RABINICA DE LAPUS | Traditii evreiesti | HOLOCAUSTUL LAPUSAN | YAD VASHEM | HOLOCAUSTUL LAPUSAN (ANTISEMITISM) | DOCTORI | FARA LEGATURA | ALEGERI | Blank page | Blank page 2 | Blank page 3 | Contact Me | About Me | Favorite Links

AMINTIRI DIN TIRGU LAPUS / SASCUT

Tara Chioarului

Enter subhead content here

 
 
             Istoria ” Țărilor ” din nordul Transilvaniei , Țara Maramureșului , Țara Lăpușului , Țara Chiuarului , Țara Codrului nu este diferită una de alta , și putem zice ca din punct de vedere teritorial , administrativ , religios și cultural au format o unitate .
De-a lungul timpului s-au amestecat destinele celor patru tări , una compectind pe alta .
      Din perioada dinaintea cuceriri maghiare , nu avem multe informații scrise . Din ceea ce găsim si din puținele urme arheologice , nu putem vedea o împărțire teritorială cu granițe stricte  .
      După cucerirea maghiara ce s-a făcut mai tîrziu decit a Transilvaniei , cele patru țări au avut un statut aparte . Maramureșul cu un  statut de independență parțiala , celelante cu statut de propietăți regale .
Din aceste stări de fapte , a facut ca Țara Lapușului și a Chiuaruli să fie ” bonuri de plată ” pe care regele le dădea celor ce-l serveau cu încredere s-au pentru ” plata ”  unor obligații de stat (cum a fost cu familia Mușatinilor ) .
 Luînd în considerare cele de mai sus , putem vorbim de o Țara  a Lăpușului (parere mea)  numi în perioada pînă la cucerire maghiară . 
Din cauza donatiilor regale , Tirgu Lăpuș și satele invecinate  au facut parte din  posesiunile unor cetăți precum cetatea Chioarului , cetatea Ciceului .
Ceea ce trebuie remarcat , Lăpușul din cauza poziției  strategice  a fost un centru administrativ regional de lungul timpului .
Din cele relatate mai jos , putem vedea interferența intre TARA LĂPUȘULUI ȘI TARA CHIUARULUI  , interferențe ce s-au păstrat pîna astăzi .
 
                    
 
 
 

Cetatea Chioarului

 

 


* Este posibil ca, dupa invazia tataro-mongola din 1241, Cetatea Chioarului sa fi facut parte dintr-o retea de cetati din piatra si caramida, refacute sau atunci ridicate. Cetatea Chioarului (castrum Kewar) a fost construita in a doua jumatate a sec. al XIII-lea, dar pomenita numai pe la inceputul sec. al XIV-lea si de numeroase ori in secolele XV-XVII.




Pe masura alungarii mongolo-tatarilor, dupa invazia din 1241, teritoriile de la nord de raul Somes au fost reintegrate regatului maghiar. De prin anul 1245, se poate sesiza o preocupare intensa a regalitatii pentru a readuce Maramuresul sub ascultare. Unii cercetatori au acceptat existenta Cetatii de Piatra (Chioar), prin dovada oferita de Capitulul din Nitra, din 1246, prin care Paul, fiul lui Nicolae din neamul Goth-Keled, a cedat comitelui Stefan, din aceeasi familie si pamantul din jurul unei cetati, de langa raul Lapus, si cetatea adiacenta. Hotarul strabatea si sesul Lapusului, care ses delimita din dreapta drumului spre Coas, pana sub dealurile actualului sat Berchezoaia, pana la raul Chechis.
Aparitia Cetatii de Piatra poate fi situata in deceniile 6-7 ale secolului al XIII-lea. Locul ales oferea o serie de factori naturali in sprijinul apararii. Inaltarea Cetatii de Piatra a fost o realizare de mare interes strategic, dictata de nevoia de aparare din timpul lui Stefan al V-lea (coregent intre 1257-1269; rege intre 1270-1272). Centrul districtului romanesc cu acelasi nume, cetatea Chioar in a doua jumatate a sec. al XIV-lea ajunge in stapanirea voievodului Transilvaniei, apoi a voievozilor maramureseni, fratii Balc si Drag, care o stapanesc – ei si urmasii lor – peste un secol.

Cea mai mare dezvoltare a cunoscut cetatea Chioar in secolele XV-XVI, cand stapanea un domeniu foarte intins, format din 58-94 de sate. Ladislau Kan a incurajat ambitiile sociale ale elitelor locale, intrand in conflict cu regele Carol Robert. Dupa un conflict militar, in ianuarie 1315 pacea a fost instaurata dupa ce comitele de Bereg, Toma Jáki, a reusit sa ocupe Ugocsa, Maramuresul si Satmarul. Regele a obtinut cetatea Ghilvaci si cetatea Cheewar (neidentificata, eventual Chioar). Luptele au reizbucnit in anul urmator, atunci cand aceiasi rasculati s-au aliat cu o serie de potentati din partile de nord ale Transilvaniei. Tabara coalitiei a luat prin lupta misterioasa cetate Cheewar capturandu-i castelanul, pe Desideriu de Elewanth. Dezideriu de Elewanth a rezistat o vreme in Cetatea de Piatra atacurilor trupelor lui Ladislau Kan. Era slovac de origine si apartinea primei generatii de conducatori militari ai lui Carol Robert. Ostas incercat, legat prin interese de cel care l-a numit comandant, a aparat Cetatea de Piatra pana in anii 1316-1318. Devotatul regelui si ostasii sai au fost atacati si supusi unui asediu indelungat, la o data care nu se cunoaste. Reusind sa dea foc structurilor de lemn ale cetatii, adversarii l-au silit pe comandant sa iasa la lupta deschisa, dar a fost infrant si luat prizonier. O diploma regala din 1319 ii aduce elogii lui Dezideriu de Elewanth si ii acorda noi mosii; reiese ca isi reluase activitatea militara. Cetatea de Piatra nu mai e amintita o vreme; e firesc sa credem ca era inca grav avariata si nu a reprezentat interes pentru fostul ei comandant. Putem deduce si faptul ca, pe la 1316-1318, cand s-au desfasurat evenimentele de mai sus, a avut dimensiuni mici si a fost vulnerabila, datorita lemnului intrat in structurile ei si ale anexelor interioare. Carol Robert de Anjou si fiul sau, Ludovic I, au dat din nou atentie sporita zonei somesene si Maramuresului, ca urmare a planurilor de cuceriri in Galitia si Moldova. Reconstruirea Cetatii de Piatra a avut acum o justificare in plus. Unii istorici au asimilat-o cu cetatea Cheewar, implicata in evenimentele militare anterioare anului 1319. Este mentionata dupa 1372 (document fara data), ca o cetate regala, iar in 1378 este daruita pe veci fratilor Balc si Drag, fosti voievozi ai Maramuresului. Va ramane in stapanirea lor intregul Ev Mediu. Despre jurisdictia asupra locuitorilor castelaniei scrie si un document care priveste domeniul privat al Chioarului. In Chioar (ca si in Banatul montan, Hateg, Maramures, teritoriile sasilor si secuilor) aparitia cetatilor regale pare sa se fi indeplinit destul de simplu. Regalitatea nu avea concurenta unei nobilimi ambitioase, ci opera cu si prin intermediul acelor conditionari, pe care izvoarele incepusera sa-i numeasca si nobili, fara ca ei sa fie cu adevarat dintre aceia.
Intocmirile teritoriale romanesti care ocupau Poarta Somesului interziceau intrarea in Transilvania a celor veniti de pe cursul superior al Tisei, din Pannonia. Identificarile si pe teren ale limitelor domeniului Satu Mare au permis avansarea ideii extinderii ducatului romanesc din Bihor, al lui Menumorut, pana in bazinul inferior al Lapusului. In bazinul Lapusului se constata evolutia, in secolele XII-XIV, populatiei romanesti pe care un document de la 1404 o arata structurata politic in jurul Chioarului. La aceasta data, domeniul cetatii avea circa 50 de sate romanesti.
La vremea aceea, districtul Chioar era impadurit (ca si Maramuresul) in proportie de 85%. Cea dintai pomenire a institutiei voievodale e din anul 1367 si atunci in legatura cu voievozii maramureseni giulesteni: voievozii Drag si Ioan, fiii lui Dragomir, obtin cetatea Chioarului de la regele Ludovic de Anjou, drept rasplata pentru colaborarea lor in conflictul cu Bogdan, voievodul romanilor din Maramures si dupa 1359 voievodul Moldovei. Giulestenii vor fi organizat noua „feuda” dupa exemplul altor cneji si sate obstesti pentru asemenea „slujbe credincioase”.

In anul urmator primei mentiuni, in 1368, e amintit un Gheorghe, fiul voievodului din Chioar (filius vaidae de Köváry), in realitate stapanul districtului Chioar, locuit in marea majoritate de romani, cu o traditie voievodala puternica. Cetatea de Piatra si domeniul ei devin astfel, un fief al Dragfiestilor, unde Balc, Drag si fiii lor, creeaza o adevarata „domnie” autonoma, recunoscuta si tolerata de regii maghiari atat pentru autoritatea pe care reusesc sa si-o impuna Dragfiestii, urcati pe cele mai inalte trepte ale ierarhiei feudale, recunoscuti ca atare de puterea centrala, care-i cultiva si-i onora cu dregatorii superioare, inclusiv aceea de voievozi ai Transilvaniei. Dragfiestii, care, innobilati, mai pastreaza totusi institutiile romanesti, intre care si pe aceea de voievod, dupa cum nu renunta nici la credinta ortodoxa, ctitorind biserici si patronand institutii ecleziastice – biserica si stavropighia din Peri.

Suspiciuni pentru existenta unei cladiri similare unui „palat” exista si la Chioar. Despre Chioar stim ca avea capela si capelan in secolul al XVI-lea, fara sa putem decat presupune ca locul a fost marcat in vreun fel si in primul secol de utilizare. Despre capela Chioarului (cetate regala pana la anul 1378) ni se transmite, mult mai tarziu, intr-un urbariu de la sfarsitul secolului al XVII-lea, ca era plasat in cetatea de sus, respectiv in partea cea mai veche a ansamblului fortificat, si se descrie ca avand o „frumoasa bolta”, in parte deteriorata, deoarece deasupra ei se gaseau bucataria si locuintele nobiliare. Sunt semnalate ferestre de sticla si podele de caramida. Pana in epoca premoderna, datorita relativei sale izolari, cetatea Chioar a fost evaluata ca fiind foarte indicata pentru detentia unor personaje politice importante. Cetatea nu a avut vicecastelan.

Din 1320, regii Angevini au inceput perceperea urburii de la minele de aur si argint, iar in 1327 monopolul regal asupra metalelor neferoase a fost extins. Raporturile au fost moderate de insasi permanenta a patru comiti-castelani maghiari care aveau atributii miniere prevalente (comites camerae). Chioarul controla aurul strans la Lapus (1393), poate si exploatarile de argint de la Baiut. Asocierea vamilor la cetati era o stare generalizata, recunoscuta si urmarita ca atare. Ea vine insa dintr-o alta realitate economica: circulatia de oameni si bunuri. Toate autoritatile erau constiente ca vama era sursa fundamentala pentru obtinerea de valori monetare. Fara intelegerea particularitatilor vamilor, o cetate ca aceea de la Chioar ar parea absolut inutila. Drumul principal dintre Ardeal si Maramures trecea la rasarit de cetate. La sud si nord de cetate, pe acet drum, toponimia inregistreaza doua „vaduri”. Trebuie sa fim constienti ca cetatile s-au amplasat intr-o geografie economica pe care o stapanim nedrept de trunchiat. Doar indata ce se face transpunerea pe rute medievale, o cetate impoziteaza dintr-o data circulatia. Vama de la Chioar este atestata in 1378. Justitia feudala a fost impusa foarte greu pe domeniul Cetatii de Piatra. Puternica vigoare a „obiceiurilor pamantului” a limitat sever posibilitatea dregatorilor feudali de a aduce reglementari straine in viata acelor obsti cu sarcini militare permanente. Singurele exceptii au fost satele unguresti Lapusel si Berchez.
Hotarnicia din 1390 a domeniului Chioarului descrie limite ce pornesc de la confluenta Lapusului cu Somesul, ajung pana la varful Gutaiului la hotarul cu Maramuresul, o iau pe creasta muntilor spre rasarit si coboara apoi din nou la Somes, tocmai la Jibou. Domeniul avea deci o suprafata de peste 1.000 km2, iar din 1405 el cuprindea 58 de sate, dintre care 50 romanesti.
In Chioar, rastimpul dintre 1401-1437 inseamna expansiunea maxima a relatiilor feudale, cu particularitatile specifice domeniilor de cetate, deoarece majoritatea asezarilor faceau parte din domeniul cetatii Chioar. Domeniul cetatii s-a constituit pana la 1437. Domeniul cetatii Chioarului, care forma de fapt districtul omonim, inmanunchea in 1405 50 de sate romanesti, cu 15 mai multe, 65 in 1566. Dintre acestea, doua erau unguresti (3%) si celelalte romanesti (97%). Aceasta situatie explica organizarea domeniului cetatii (districtului) Chioar in mai multe voievodate in secolele XVI-XVII.
In 1595, Petru Cercel a fost inchis la Medias, apoi trimis la Chioar si, in sfarsit, la Hust, reusind sa evadeze abia in 1587, reincepandu-si periplul spre Venetia, apoi la papa. Transformat in a doua jumatate a secolului XVI, intr-un district dependent direct de principii Transilvaniei, tinutul Chioarului a capatat totodata o valoare strategica pana acum ignorata. Lupta indarjita pentru stapanirea cetatii, desfasurata grosso-modo, intre 1551 si 1711, se clarifica prin cercetarea datelor pe teren. Dupa dezagregarea Ungariei medievale in urma bataliei de la Mohács din 1526, partea superioara a regatului, incluzand o buna parte din Slovacia, a putut fi pastrata, cu greu, in fata ofensivei otomane, de catre Casa de Habsburg.
Ungaria superioara romano-germana, fara sansa unei extinderi spre sudul bine stapanit de otomani prin pasalacul de Buda, s-a transformat rapid intr-un varf de lance indreptat la est de Tisa, spre principatul Transilvaniei. Propugnaculul Ungariei Superioare parea calea ideala pentru lansarea unei ofensive cuceritoare pe directia Portii Somesului. Antrepriza militara era manevrata din umbra de un grup de mari bogatasi ai sfantului imperiu romano-german, in frunte cu Fuggerii si Herbersteinii. Pentru ei, Ungaria Superioara trebuia sa fie tentaculul indreptat spre bogata zona miniera, aurifera, a Baii Mari. De aici rolul decisiv al cetatii si tinutului Chioarului in apararea frontierei nord-vestice a principatului Transilvaniei si a zonei miniere. De aici, atenta fortificare si modernizare, precum si mentinerea organizarii militare locale – vestitii puscasi romani de Chioar, rasplatiti cu privilegii nobiliare si, in primul rand, liberi.

In noiembrie 1599, cetatea intra in stapanirea lui Mihai Viteazul. Stratigrafic, nu se constata, in jurul anului 1.600, vreun nivel de distrugere la Chioar. Putem presupune ca Cetatea s-a inchinat de buna voie Viteazului ca si celelalte cetati ale principatului. Tradarea lui aga Leca, care a predat lui Basta, in 1600, cetatile Chioarul si Uioara, a usurat unirea trupelor lui Basta cu cele ale nobilimii (in septembrie, inainte de data de 18, cand a avut loc batalia de la Miraslau).
Dupa cucerirea Ungariei otomane si ocuparea Transilvaniei de catre habsburgi, la sfarsitul secolului al XVII-lea, soarta Chioarului era pecetluita, functionarea sa nefiind subordonata decat ideii apararii frontierei de nord-vest a principatului. Din aceasta pricina, dupa inabusirea ultimei rascoale antihabsburgice transilvane 1703-1711, care folosise ca baza si cetatea, fapt surprins arheologic, Chioarul a fost dezafectat, disparand dintre fortificatiile Transilvaniei. Odata cu aceasta s-a produs o structurare a retelei rutiere a zonei si a organizarii social-administrative a districtului, evidentiata si prin cercetarile de teren.
In anul 1994, la Chioar, unele ziduri ale cetatii au fost desfacute cu plugul, de catre localnicii care nu auzisera de vreo lege a monumentelor istorice, pentru spolierea materialelor.



Districtul Chioar

Organizarea unui district regal al Cetatii de Piatra (Chioar) a fost impusa de nevoia asigurarii unui control direct, de catre Puterea Centrala, asupra regiunii Carpatilor Padurosi si a „Portii Somesului”, ca parte a sistemului de securizare a Transilvaniei, ai carei voievozi si mari nobili erau atat de mult inclinati spre actiuni centrifuge. Desi atestat documentar abia in 1378, bazele lui au fost puse in faza constituirii domeniului regal adiacent. Regalitatea a largit atributiile cetatii acordandu-i prerogative politico-administrative. Districtul de cetate a continuat, in acest fel, formula comitatului de cetate, dar la alte dimensiuni si pe masura altui context istoric.



„Cetatea Chioar este asezata pe malul raului Somes, pe un munte ce se inalta pana la cer si cuprinde doua fortificatii foarte puternice care stau fata in fata. In afara de cetatea Devei nu se mai gaseste o cetate asa puternica.” (Evlia Celebi, in Calatori straini, VI, p. 558-559)



Ioan BOTIS
Data aparitiei: 2009-10-26
 
 

Istoric Chioar

CETATEA CHIOARULUI
1. Repere geografice:
Sub aspectul asezarii geografice, cetatea chioarului este situata intr-o zona colinara, in partea de sud-vest a judetului Maramures, denumita "Tara Chioarului", delimitata de urmatoarele repere geografice: in partea de vest, valea raului somes; in partea de nord lantul muntilor vulcanici Oas Gutai Tibles, la est dealurile inalte care separa depresiunea Baia Mare de "Tara Lapusului" (Satra, Pietris); iar la sud Platforma somesana.
2. Repere istorice:
Cetatea Chioarului sau Cetatea de Piatra (dupa cuvantul de origine maghiara KOVAR: KO-piatra si VAR-cetate) este mentionata inca din secolul XIII, dar prima datare pe baza unor documente istorice este in anul 1319 sub denumirea de CHEEWAR.
Intreaga istorie a acestei regiuni geografice si istorice s-a constituit si a gravitat in jurul Cetatii Chioarului care i-a dat de-a lungul timpului nota specifica si caracter individual.
Dupa patrunderea maghiarilor in Transilvania si cucerirea sistematica (sec IX-XIII) a formatiunilor prestatale romanesti, Cetatea chioarului este preluata de maghiari, si va juca un rol de seama in acasta parte a Transilvaniei intre sec XIII - XV alaturi de celelalte cetati precum: Unguras, Ciceu, Cetatea de Balta, Soimus, Feldioara, Hunedoara, Deva, si asa mai departe.
Sub aspect strategic Chioarul era una dintre cele mai importante dintre aceste cetati pentru ca era de necucerit datorita pozitionarii sale in spatiu, astfel Cetatea era asezata la 400m altitudine seaua unui deal inconjurat de valea raului Lapus, care realizeaza aici un defileu, aparand cetatea pe doua treimi din circumferinta sa. Cealalta treime era aparata de amenajarile abrupte ale cetatii (ziduri puternice, flancate de santuri adanc), conferindu-i un ansamblu o puternic rezistenta in calea navalitorilor.
Legat de aspectul administrativ al Chioarului, trebuie sa amintim aici si domeniul acesteia, domeniu care va suferi de-a lungul timpului numeroase modificari: astfel in anul 1405 intr-un document al timpului se arata ca majoritatea asezarilor erau deja constituite, numarul lor trecand de 45; in anul 1566 un alt document mentioneaza apartenenta la Chioar a 67 sate, iar reputatul istoric roman David Prodan in lucrarea sa "Ioabagia din Transilvania" volumul II, arata ca numarul satelor apartinatoare chioarului trecea de 80.
Chioarul era un domeniu aproape in exclusivitate romanesc, din cel 67 de localitati inscrise in urbiile din 1566 doua sate erau unguresti: Berchezul si Lapuselul. In aceasta situatie cei care sustin caungurii au fost primii asezati pe meleagurile chiorene, gasind aici o populatie slava, se intreaba pe buna dreptate ce s-a intamplat cu ei, unde au disparut... Ipoteza lor cea mai convenabila este ca "primii locuitori" (ungurii, nu-i asa?) care au dat denumiri asezarilor , au fost granicerii care au parasit aceste tinuturi din porunca regala, o parte din ei ramanand in localitatile: Coltau, Catalina, Berchez, Lapusel, unde gasim si azi. Aceasta ipoteza este lipsita de orice suport istoric si logic, intrucat vechimea populatiei romanesti in aceasta zona, vechime bazata arheologic, lingvistic, etnologic, etc, nu poate fi contestata. In alta ordine de idei ca si Maramuresul, Tara Chioarului a dispus de resurse naturale (paduri, piatra) care au premis dezvoltarii unei civilizatii (a lemnului si a pietrei) vizibil inca in unele sate prin constructiile de locuinte si anexe gospodaresti, chir daca nu de monumentalitatea celor din depresiunea Maramuresului.
Ariditatea locurilor, saracia solurilor dintr-o buna parte a domeniului Chioarului, desele incursiuni de piatra, sunt cauzele care explica de ce documentele istorice si administrative vorbesc despre sate nici si unele chiar foarte mic (catune). Pentru o parte a domeniului din jurul Cetatii de Piatra, care a fost deseori teritoriul unor confruntari, documentele consemneaza sate pradate, case arse, case pustii, sate parasite definitiv sau pentru moment.
Situatia din Chioar se schimba diametral din a doua jumatate a secolului XVII cand Chioarul ajunge sub influenta maghiare Teleki, dar mai ales dupa instalarea regimului habsburgic in Transilvania, care a dus la intensificarea miscarilor sociale. Astfel Chioarul devine unul dintre focarele miscarii XYZ din Ardeal. Pentru a preintampina o oua regrupare de forte, autoritatile habsburgice au hotarat distrugerea cetatii. Astfel in anul 1718 cetatea este aruncata in aer cu propria-i pulbere, din ordinul generalului Rabutin de Bussy. Locuitorii Chioarului o numesc si azi cetatea de lui Racolta, dupa numele lui Francise Rakozi al II-lea rasculatul. Demolarea ei a durat vreme indelungata, multi locuitori din satele invecinate si-au construit din caramizile duse din cetate, diferite tipuri de cuptoare. O parte din caramizi s-au folosit si la ridicarea cladirii din Somcuta Mare, cunoscuta si sub numele de "Cetate".

prof. SILIMON Ioan

 
 
 
 
Fájl:Kővár.jpg
Kővár egy régi metszeten, a Lápos folyóval
 
Kővár alaprajza (1892)
 
Kővár maradványai
Kővárvidék címere -1661
 
 

1405-ben Zsigmond király a Drágfiaknak adományozta a várat. A hatalmas uradalomhoz ekkor már 58 település tartozott, melyek a következők voltak:

Nyékfalva, Berkesz, Magyarlápos, Tóthfalu, Sülelmed, Kisardó, Görcsön, Szilágycseh, Kővárremete, Komas, Körtvélyes, Alsókápolnok, Középsőkápolnok, Kovácsfalva, Berence, Körpényes, Vasmelyfalva, Kékes, Karulya, Szakállasfalva, Koltó, Alsókolcsó, Bozinta, Felsőaranyos, Alsóaranyos, Kalchua, Pusztahidegkút, Alsófentős, Felsőfentős, Hosszúfalu, Pribelfalva, Magasfalva, Dánfalva, Lukácsfalva, Fejérszék, Tölgyes, Nagheder, Kysheder,Somkút, Balkonia, Gavora, Váralja, Priszlop, Buny, Wilma, Körtvélyesrév, Fejérfalva, Lemény, Letka, Kocsoládfalva, Kozla, Babafalva, Tarbolcha, Somos, Győrtelek, Mathos Fekinda.

 
 
RELIGIE / Inceputurile vietii bisericesti in Tara Chioarului si Lapusului

Documentele vorbesc despre tinuturile Chioarului incepand din a doua jumatate a secolului al XIII-lea si continuand cu secolul al XIV-lea. Hrisoave pastrate in arhiva Conventului de Lehei si trecute in arhiva Muzeului din Budapesta, ne ofera informatii despre satele care faceau parte din aceasta „Tara”.


Cetatea Chioarului prezinta interes din doua puncte de vedere si anume: pe de o parte, aici si-a stabilit „cartierul general” vestitul haiduc Pintea Viteazul, iar, pe de alta parte, tot aici, s-a asezat meteoric marele voievod Mihai Viteazul, cata vreme a domnit peste Chioar.
Chioarul este o regiune istorica romaneasca, unde romanii aveau organizatii foarte puternice inca din vechime. Regele Ludovic cel Mare atribuie acest tinut, printr-un document din 1378, voievozilor maramureseni Sas si Balita Voievod.
Chioarul a avut si are peste 80 de comune, curat romanesti, singura localitate cu populatie romana si maghiara fiind Berchezul, o colonie ungureasca pusa strategic pe valea ce duce catre Cetatea Chioarului. (...) Centrul administrativ, economic, cultural si bisericesc al acestui tinut este Targu Lapus, atestat documentar din anul 1291, printr-un act in care figureaza sub numele de Lapus, nume pe care orasul l-a pastrat neschimbat pana azi. (...).
Spre deosebire de Maramuresul de pes¬te Gutai, unde s-a putut dezvalui, in lumi¬na do¬cumentelor, viata bisericeasca a roma­nilor, in Chioar si Lapus, acest lucru este greu de facut, intrucat materialele documentare sunt extrem de putine. Asta s-a datorat navalirilor tatare care au incendiat si pradat multe biserici romanesti, distrugand documente vechi, romanii ca simplii iobagi, neputandu-le stavili din lipsa de aparare.
Din documentele ramase si din inscriptiile pastrate in diferite biserici si carti de slujba, se evidentiaza ca, locuitorii acestui frumos colt de tara romaneasca, au avut o viata spirituala intensa.
Astfel, cea mai veche biserica pastrata este cea din localitatea Sacalaseni, cu hramul „Adormirea Maicii Domnului”, in hrisovul din pridvorul ei putandu-se citi: „aceasta sfanta biserica s-a zidit pe vremea taranimii, in anul 1442”. Tot in secolul al XV-lea sunt atestate docu¬mentar bisericile din: Valenii Somcutei, Culcea, Posta, Sapaia, Remetea Chioarului, Coruia, vechea biserica din Finteusu Mare, Carpinis si Carbunari, toate din Tara Chioarului.
Localitatea Rogoz, din tinutul Lapusului, este cumparata de catre domnitorul moldovean Bogdan cel Orb, in anul 1506. Odata cu el vine aici si preotul Herman, de neam nobil, care s-a asezat in Rogoz pe o colina din dreapta raului Lapus, ridicand aici o biserica in stil moldovenesc. Unul din nepotii lui, Herman Dan, ajunge, in anul 1598, la demnitatea si rangul de cneaz. Alaturi de biserica din Rogoz, sunt atestate documentar si alte biserici, la fel de vechi, cum sunt cele din Libotin, Cupseni, Sasa, Vima Mica si Cetatele. De la biserica din Sasa ne-a ramas inscris pe o carte de cult numele slujitorului acestei biserici si anume preotul Petre. In documentele si inscriptiile chiorene apar, alaturi de preoti si celelalte trepte clericale. Astfel, in anul 1609 se pomeneste de diaconul Ionas din Prislop, care ajunge vicecapitan al Cetatii Chioarului, de diacul Ioan, voievod din Glodul Somesului, si de protopopiii Pop Vasile, carturarul din Fauresti, Toader din Lemniu, Ionut din Coruia si Stefan din Coas, membrii ai scaunului de judecata din Chioar.
Viata monahala era infloritoare in aceasta epoca, marturie in acest sens stand manastirile din Valenii Somcutei, Habra, Manastur, Brebeni, Lascaia, Dolheni, Somcuta si Ciocmani.
Intre ele, de cea mai larga popularitate s-a bucurat manastirea Habra, de langa Baia Mare, care rivalizeaza cu Perii Maramuresului, fiind ocrotita de Voievodul Mihai Viteazul si devenind locul de resedinta al mai multor episcopi in secolul al XVII-lea. (...) La Sinodul de la Iasi, tinut in 2 iunie 1600, alaturi de semnatura lui Dionisie Rally, omul de incredere al voievodului si loctiitorul scaunului mitropolitan al Sucevei, apare si semnatura „smeritului episcop Efrem al Habrului”. Nu se cunoaste inca jurisdictia de care se bucura episcopul Efrem, insa, luand in considerare un memoriu semnat de preotii locului, in 1614, catre Curtea Imperiala, inclinam sa credem ca, pe timpul lui Mihai Viteazul, episcopul de Habra pastora credinciosii ortodocsi din tinuturile Chioarului, Baii Mare si Satmarului. (...) Alaturi de Efrem, episcopul Chioarului, din aceeasi epoca, mai aflam numele si activitatea episcopului Serghie. (...). Al treilea ierarh cunoscut cu numele in Chioar, este episcopul Savul, care a fost asezat aici la 12 aprilie 1650, printr-o diploma a principelui Gheorghe Rakoczi al II-lea.


Pr. Dr. Vasile Augustin, Vicar administrativ al Episcopiei Ortodoxe a Marauresului si Satmarului
Data aparitiei: 2009-08-24
 
 
                               #
 
 Mîndria de a face parte dintr-o familie Chioreană !
 
I truly can say that I’m proud to be one of the descendants of a transylvanian family with so many military men, priests and teachers. The pedigree has at its roots two princes from Rastoci – Mesteacan, Toma and Petru Hossu, from the county Tara Chioarului (in the actual district Maramures) which were ennobled in year 1525 when their name was change in the Hungarian hosszu that means “long”. Because of this fact they had the chances to take their children at the best schools, from Blaj – Budapest – Vienna – Rome, and after year 1700 everyone adhered to the Greek-catholic cult and ideals of the Scoala Ardeleana (cultural and literal movement at the end of the 18th century born as the expression of the Romanian nation’s struggle in Habsburgic Empire, for equal rights with other nations, etc.).
The most prominent figure in this family was and still is Iuliu Hossu (1885 - 1970), former theology teacher and during the First World War military priest. In 1917 he was appointed bishop substituting his uncle, Vasile Hossu. As senator he had an intense activity, especially with the occasion of debates regarding the cults law. Assigned as bishop, Iuliu Hossu is the one who read in Alba Iulia at December 1, 1918, in the presence of His Majesty King Ferdinand I, with the conviction of The Great Counsel of the Romanian Nation, the speech that proclaimed the eternal union of Transylvania with Mother-Romania. Iuliu Hossu paid for his principles with 22 years of jail between 1948-1970 in time of the communist dictatorship and until his death he had forced residence. In 1969, one year before dying, The Vatican named him Cardinal ‘in pectore’, Iuliu Hossu become in this way the first Romanian cardinal.
Vasile Hossu (1866 – 1916) was Romanian united bishop. Former theology - dogmatic teacher and rector of the boy boarding school “Vancean” in Blaj, he will be the first editor of the “Union” newspaper. In year 1903, he was bishop in Lugoj where he established a boy boarding school, restoring in the same time the old monastery of Prislop. In 1913, Vasile Hossu he is named bishop at Gherla, beginning the rebuilding and reorganization work of the episcopacy.
CRISTINA
 http://www14.brinkster.com/cristinaonweb
 
Fac parte, si sunt mandra de asta, dintr-o familie de ardeleni, cu numerosi militari, preoti si invatatori, in bogatul arbore genealogic avand la “radacini” pe doi voievozi din Rastoci – Mesteacan, Toma si Petru Hossu, din Tara Chioarului (azi in judetul Maramures), innobilati in 1525, cand li s-a maghiarizat si numele in hosszu, ce in ungureste inseamna 'lung'. Datorita acestui fapt au avut posibilitatea sa-si dea pruncii la invataturi cat mai inalte, pe filiera Blaj – Budapesta – Viena – Roma, toti aderand, dupa 1700, la cultul greco-catolic si la idealurile Scolii Ardelene, care au stat la baza rascoalei lui Horia din 1784, a revolutiei transilvanene din 1848, a Memorandumului din 1892 si a Unirii celei Mari din 1918.
Fruntea acestei familii a fost, este si va fi Iuliu Hossu (1885 - 1970), fost profesor de teologie, iar in timpul primului razboi mondial preot militar. In 1917 este numit episcop in locul unchiului sau, Vasile Hossu. Ca senator a desfasurat o activitate intensa, mai ales cu prilejul dezbaterii legii cultelor si a ratificarii concordatului. Ajuns episcop, Iuliu Hossu este cel care la 1 Decembrie 1918 rosteste la Alba Iulia, din incredintarea Marelui Sfat al Natiunii Romane, cuvantarea prin care se infaptuia Romania Mare, prin unirea pe veci a Transilvaniei cu “Tara-Mama, Romania”… Iuliu Hossu avea sa plateasca pentru crezul sau, cu nu mai putin de 22 de ani de puscarie si domiciliu fortat, in timpul dictaturii comuniste, in perioada 1948-1970. Cu un an inaintea mortii, Vaticanul l-a ridicat la gradul de Cardinal 'in pectore', Iuliu Hossu devenind astfel primul cardinal roman. Iuliu Hossu moare in surghiun la Manastirea Caldarusani, la 28 mai 1970, fiind inmormantat la cimitirul catolic Belu. Sub ocupare horthysta (1940-45), a ramas alaturi de suferintele romanilor.
Vasile Hossu (1866 - 1916) a fost episcop roman unit. Fost profesor de teologie – dogmatica si rector al internatului “Vancean” de baieti din Blaj, acesta ajunge primul redactor al ziarului “Unirea”. In anul 1903 este episcop la Lugoj unde a infiintat un internat de baieti, restaurand in acest timp si vechea manastire a Prislopului. In 1913, Vasile Hossu a trecut ca episcop la Gherla, incepand munca de refacere si reorganizare a eparhiei.
CRISTINA
 
 
The Union Delegation (1918)
de la stinga la dreapta
MIRON CRISTEA - IULIU HOSSU IN PARTEA DE JOS
CAIUS BREDICEANU- AL. VAIDA VOIEVOD-VASILE GOLDIS IN PARTEA DE SUS  

 
The Union Delegation (1918) From
The Union Delegation (1918)
Vasile Hossu’s portrait
VA
vasi
VASILEVVVVvv
From left to right, the bishops Miron (bottom), Caius Brediceanu, Al. Vaida-Voievod, Vasile Goldis (top)
Hossu’s portrait
by Virgil Simonescu (1881-1941)
The Union Delegation (1918)
 
#
 
Szolnok-Doboka Varmegye Monographiaja.
7 vol. Dees 1901

Kadar Jozsef/Taganyi Karoly/Dr.Rethy Laszlo/Pokoly Jozsef 
From left to right, the bishops Miron Cristea and Iuliu Hossu (bottom), Caius Brediceanu, Al. Vaida-Voievod, Vasile Gold
The Union Delegation (1918)
From left to right, the bishops Miron Cristea and Iuliu Hossu (bottom), Caius Brediceanu, Al. Vaida-Voievod, Vasile Goldis (top)
is (top)

Nevét egykori várától vette, melynek romjai Sáros-Magyar-Berkesztől délre, a Lápos balpartján sziklás hegycsúcson, a tenger szine felett 407 m. magasságból hirdetik az elhagyott vidéknek régi dicsőségét.

Fekvése és épitészeti alkotásánál fogva egyike volt a legtekintélyesebb végvárainknak. Már neve is mutatja, hogy erősségére sokat adtak. Többen Aranyosvárnak tartották, de ez jóval alább a mai szatmármegyei Szamos és Lápos közt fekvő Aranyosmező körül lehetett, melyet a Gutkeled nemzetségbeli Miklós fia Pál birt, a ki a nyitrai káptalan előtt 1426-ban*1. Hazai Okmtár I. k. 24. l. tiltakozott az ellen, mintha ugyane nemzetségbeli Dragun comes fia István nyitrai főispánnak adományozott volna rokoni szeretetből a többek közt a Lápos mellett 30 ekényi földet; hova az út ezen várhoz Szilágy-Széplak villa felől vezetett.

Kővár ép állapotban három várrészből állott: a felső urasági lak és udvar, a középsőben voltak börtönök, hivatalok és várőrség, az alsó vásárhelyül vagy a mint akkor nevezték „tojás udvarul” szolgált. Az utóbbi részen ma is látszanak a várpiacz kövezetének nyomai és közelében egy jókora nyilás, a mely besüppedt pincze vagy börtön lehetett.*2. Pálmer, Nagybánya és környéke. Nagybánya 1894. 251–57. l.

A kővári vár*3. L. II. k. 368. l. egykor Laczkfi András erdélyi vajda birtoka lehetett, kinek György fia 1368-beli oklevélben mint „filius vaivodae de Kőváry” jő elő.*4. Gr. Lázár, Erd. főispánjai 189. l. Épittetőjét és épitési korát homály fedi. 1378-ban (Mint ezt 1766-ban Melczer Pál a nagybányai bányakincstár inspectoratusa kimutatta.) Nagy Lajos király Szolnokmegyében levő Kővár {328.} várát hozzátartozó községekkel, melyet hajdan Imre nádor és István vajdának adott, kivéve e kerületben levő Erdődöt, melyet a maga részére megtart, adományozza most Balk és Drág oláh vajdáknak, ugyszintén János testvéröknek.

1390-ben*1. Leleszi kápt. ltár. Met. Marmaros pag. 652. és 653. Fejér Cod. dipl. X. I. 634. Zsigmond király a leleszi káptalan által Balk, Drágh és László mestereket Kővár várának s tartozékainak birtokában megerősiti és ugyanekkor határát is kijártatván, őket beigtatja.*2. Határai: nyugton ott, a hol a Lápos vize a Szamosba ömlik, majd a Lápos mentén halad a Kékes patakig, innen keletre egy magas hegyig, melyet Gutinkw-nak neveznek s csak tovább keletre Kerekmezőig megy s innen Kecskés hegyig, majd délre „Korbolow pataka” patakhoz ér s ezen át a Nagybérczhez s innen Vydma és egy más Vydma (Torda- és Drága-Vilma) között elhuzódva Ylandmeze mezejét érintve, mellette egy úton délre a Szamos folyó, majd Turbuczánál a Medvekövig huzódik, a hol véget ér. Ezen kir. vár és tartozékaiban Balk és Drágh vajdákat Mármaros és Ugocsa főispánjait, valamint Lászlót a János testvérök fiát megerősiti s ismét bevezetteti ellentmondás nélkül 1392-ben.*3. Leleszi kápt. Statutor. D. nr. 210, 225. és Act. Bercsényi fasc. 2. nr. 35.

1405-ben*4. Leleszi kápt. ltár. Statutoria D. nr. 209. mivel Zsigmond király Kővárt és tartozékait Balk fiainak Demeter és Sandrinnak, valamint Drágh fiainak Györgynek és Sandrinnak adományozta, a leleszi konvent őket beigtatja. A vár tartozékai: Nyékfalva (Neek), Berkez vámmal, Magyar-Lápos (vétség lesz Hagymás-Lápos helyett, Tóthfalu, Sylelmed vámmal és malommal, Kis-Ordó, Gereghe (Görcsöny), Csehy magyar falvak. Oláh falvak: Remete, Kowas, Kwrshveles (Kis-Körtvélyes), Also-Kopolnok, Kwzepsew Kopalnok, Kowachfalva (Kovács-Kápolnok), Berench vámmal, Karpenys, Vasmelyfalva, Kekes malommal, Kurylya, Zakalosfalwa, Kalcho, Kulcha, Also-Kolcho, Bozinza, Felsew-Aranyos, Also-Aranyos que est ex alia parte Zomus, Kolchva, Hidegkut, Alsp-Fenthes, Felse-Fenthes, Hosszufalu, Pribilfalva, Magasfalva, Danchfalva, Lukacsfalva, Fehérzek, Thuges, Nagy Echet (Edert helyett) Kis Echet, Somkut, Balkowa, Gaura, Waray (Váralja), Pryzlop, Boon (Buny), Vilma (Drága), Kwrthvelrew (Révkörtvélyes, Nyirfalva (K.-Nyires Feyrfalvának is van irva), Lemyn, Letka, Kocsodalfalva (Kocholathfalva is), Kozla, Babafalva, Turbolcza, Somos, Gyurtelek (Györgytelek), Mathas = Mathocs és Tekyndia.

1424-ben*5. U. o. 197. a leleszi convent előtt egyfelől Balkfi Sándrin fiai János és László, másfelől pedig Drágh fiai György és Sandrin összes birtokaikon megosztoznak, de Kővár várát közösen birják, tartozékait azonban felosztották. Tartozékai voltak ezen oláh falvak: Oláhbiko, Nagybiko, Remetemező, Farkasaszó, Alsóberekszó, Felsőberekszó, Kecskésfalva, {329.} Tótfalu, Somos, Kolbászfalva, Berenche, Kerpinies, más néven Gerthyanos, Kerthewles, Szakállasfalva, Koltó, Bozonta, Aranyos, Kelcser, Hidegkut, Alsó-, Felső-Fentes, Hosszufalu, Fejérszeg, Magasfalu, Pribélfalva, Dánfalva, Lukácsfalva, Somkut, Bochonfalva, Balkfalva, Waray, Nyires, Lemen, Lithka, Kucholathfalva, Terebes, Redefalva, Bikácsfalva, Felső-, Közép- és Alsó-Várcza, Bazafalva, más nevén Elyesfalva, Kopalthfalva, {330.} Kardanfalva, Balathafalva, Felse-Homorod, Zokond a Sándrin fiainak jutott. A más része mint: Maghomorod, Megerlehomorod, Zynfalva, Monyoros, Válaszut, Felső- és Alsó-Azywagh, Ermenyes, Ilanda (Nanda), Charnakapolnok, Kowaczkapolnok, Rewkapolnok, Also-Kapollnok, Moosthoroskapolnok, Karbonal, Kekes, Karula, Kelche, Kowaz, Remete, Varaly, Prizlopth, Boon, Kerthewelrew, Vilma, Nagy- és Kis-Jeder, Nyires, Kozla, Baba, más nevén Aranmezeu, Telges, Kendermező, Galponya, Paptelek, Babocza, Berlik, Felső-Zelend, Laphegh, Felső-, Alsó-Hodos, Egerbegy, Patakfalva, Odafalva, Ardanfalva, Tóhát, Gyergytelek és Somos a Drágh fiainak jutottak. Ugyanekkor emlitik, hogy várnagya van.*1. Transylvania Specialis J. Benkő. III. 5, 184.

Mátyás király 1475-ben és 1476-ban*2. Lásd az 1378. évbeli melczer bizonyitékait 1766. évből. Byltheki Draghfy Miklóst és fiait Bertalant, Györgyöt és Pétert, mint a kik Kővár és tartozékainak Nagy Lajos és Zsigmond király adománya folytán birtokosai voltak megszakitás nélkül, most őket ezekben ujólag megerősiti.

1503-ban*3. Nemz. Múz. Mss. fol. lat. 2234. Nagybánya. Kővár urai perben állottak a Nagybányaiakkal, a mely alkalommal Ulászló király itéletlevele által döntött a perben.

1524 márcz 11-én*4. Károlyi ltár III. k. és Dl. 23904. II. Lajos király előtt Bélteki Drágffy János és Kanizsai László a maguk és fiaik nevében minden birtokaikban magszakadás esetére egymást kölcsönösen örökösökül és osztályos atyafiakul fogadják.*5. Kewar ekkor Közép-Szolnokmegyében fekvőnek iratik. 1525-ben*6. Dl. 24147. Kővár a Kanizsay László tulajdonának iratik.

1526-ban*7. Cserei Miklós írja Kliczről 1835-ben Torma Józsefnek, de az adatot, honnan vette, nem nevezi meg. Kővárt és vidékét Belteki Drágfi János fiának Gáspárnak hagyományozta.

Zápolya és Ferdinánd közötti villongások idejében Erdély a kővári bárósággal együtt a Draghfiak kihaltával a Zápolya birtokába került s 1526-ban az ő várai közt fordul elő.*8. Szalay, Magy. Tört. IV. k. 13. l.

1538-ban a magyarországi részek Erdélyhez szakadván, Kővár végvárrá alakul s mint ilyent a fiskalitások közé sorozták s az maradt mindvégig.

Somlyai Báthory Anna, ki előbb Bélteky Gáspár, azután Homonnai Drugeth Antal özvegye volt, 1548-ban Kővárt „castrum nostrum”-nak nevezi.*9. Gr. Lázár, Erd. főisp. 189. l.

1556-ban*10. Károlyi okltár III. 289. l. Izabella királyné a magban szakadt Draghfi György ezen birtokát Báthory Györgynek s neje a volt Drágfiné, Báthory Annának, {331.} fioknak Istvánnak adományozza; de Báthory György Miksa császár ellen föllázadván, Swendi Lázár által leveretett s e várat és tartozékait feje váltságául a császárnak engedte át 1565-ben*1. 7. Lib. reg. II. 578.

1567-ben*2. Nicol. Istvánffy, Hist. Libr. XXIV. és Wolf Bethlen II. 170–173. János Zsigmond Erdély fejedelme Miksa császár ellen hadba száll atyai örökségének visszaszerzése végett s legelőször ez év február végén Kővárt ostromolja, melyben akkor a Swendi által kinevezett Viczmandy Tamás és Zólyomi Péter voltak a parancsolók. Bebek György kemény ostromot kezd, tüzesen ágyuztatja, a külső várban jókora részt lövet, a gyalogságnak rohamot parancsol, mely órákon át tart, de a várat bevenni nem sikerül. Ismét ágyuzáshoz fogat, nagyobb részt lövet s napok mulván egy ujabb rohamot intéz a gyalogság, de hasztalan, mert a várbeliek apró golyókkal, kövek záporával fogadja, s midőn ez nem segit, égő kénnel, szurokkal öntik az ostromlókat, s igy vissza kellett vonulniok. Csend lőn a várban és a táborban, mindkét helyt e nap fáradalmait pihenték. Somogyi Mihály és Deési János, valószinüleg két deési harczos észreveszik, hogy az őrség a kelletinél mélyebben pihen; jelentik a vezérnek. Bebek nagy csendben a már lőtt résen bevonul, az alvó őrséget meglepik. Viczmandi elesik s Zólyomi fogságba kerül s igy 13 napon át tartott ostrom után János Zsigmond fejedelem ura lesz a várnak.

A vár visszafoglalása után János Zsigmond e várat és tartozékait ugyanezen évben beregszói Hagymássi Kristófnak adományozza.*3. Gyf. kápt. Cent. E. 92. R. 48.

Báthory Zsigmond fejedelem gyakran tartózkodott e várban, a többek közt 1594 julius havában, midőn a fejedelemségről lemondani készült, jezsuita tanácsosaival ide zárkózott*4. Wolf. Bethlen III. 418, 430. s innen indult vissza Deés felé fejedelmi székének ujólag való elfoglalására nagy kisérettel.

Mária Kristierna osztrák főherczegnő az áldatlan frigynek részese, alig egy pár heti együttélés után odahagyva a gyulafehérvári palotát, önkéntes rabságban e vár falai közé vonult, hogy itt zavartalanul élhessen neme keservének, melyet anyjához Gráczba irott leveleiben panaszol. Éveken át élt itt kolostori életet, pedig a vár és környéke nem volt egyhangu. Előkelő társaság tartózkodott itt vadászattal töltve idejét, mialatt a fejedelem szép nemeslelkü neje édes anyjával levelezett. 1597-ben deczember 20-án irja anyjának: „Nem hiheti Fenséged, mily lassan, unalmasan telik itt az idő. Oh, ha itt volna fenséged s vadászni akarna, még a házból se kellene kimennie, mert a mióta a hó leesett {332.} a szarvasok és őzek oly közel járnak, hogy kővel lehetne őket dobálni az ablakból, reájuk lőni. Tegnap egy vaddisznót hoztak nekem. Udvarmesterem megigérte, hogy egy zergevadászatot rendez számomra, most volna jó idő rá. A fehér zergék nagyon szépek messziről, a minap láttam egyet” stb.*1. Szádeczky Lajos, „Báthory Zsigmondné Maria Kistierna Szilágyi S. Carillo” cz. történeti rajzait lásd részletesen.

1598-ban április havában Gyulafehérvárról az összeesküvés miatt elfogott Josika Istvánt ide hozták fogságba s innen vitték Szatmárra, a hol lefejezték. Pár nap mulva fényes ünnepi küldöttségnek nyiltak meg Kővár kapui. A császár levelével jöttek a fejedelemnőért s a nép kivánságával, hogy az Erdélyből eltávozott s a fejedelemségről lemondott férje helyett vegye át az uralkodást. Április 19-én indult el, a fejedelemséget átvette, de nem sokáig tartott, mert férje Zsigmond csakhamar visszatért.*2. U. o.

Kővár Báthory Zsigmond lemondása folytán, Báthory Endre bibornok fejedelem kezébe került s ennek halálával 1599 november havában Mihály oláh vajda tette reá kezét, de 1600. évi szeptember havában tőle Kövendi Székely Mihály szatmári főkapitány a császár részére foglalta le s ezalatt volt 1605-ig.*3. Gr. Lázár, Erd. főisp. 190. l.

1600. évi szeptember 11-én az erdélyi rendek a dési biró által az ottani német őrségnek tudtára kivánják adatni, hogy a várnak a németek részére történt feladását helyeslik.*4. Deés v. ltára. Tört. Lapok I. évf. 570. l.

1605. év elején Bocskay fejedelem vette a várat ostrom alá, seregében több fogoly nagybányai polgár volt s ezeknek szabadságot igért, ha a várat kézrekeritik. A nagybányaiak a felső-várban elhelyezett, szintén 150 főből álló nagybányai őrséggel összeköttetésbe lépvén, ezek az alsóvárban levő 32 főnyi német őrséget könnyü szerrel elfogták s a várat a Bocskay kezébe juttatták.*5. Wolf. de Bethlen VI. 227.

Az 1608. évi szeptemberi erdélyi országgyülés Kővárt Báthory Gábor fejedelemnek adá azon okból, mivel „Kővár ez országtól elidegenedvén, Nagyságod a maga industriájával ujonnan visszaszerezte, mi is Nagyságodat azokban assecuráljuk egész országul ugy, hogy Nagyságod után maradékai is örökösképen birhassák.”*6. Erd. országgy. emlékek.

1611-ben április 25-én*7. U. o. art. 12. a középszolnoki nemesség kérésére a szebeni országgyülés elhatározta, hogy a fejedelem, ki a kővárvidéki nemességet a megyéhez csatolta, parancsolja meg a kővári kapitánynak, hogy őket ne zaklassa s módnélkül ne háboritsa, „légyen üres tőlük. Ha kit {333.} felséged Kővárban hágy közüllök az hadból, mint hogy az is országháza, a felséged kegyelmes akarattya.”

1613-ban Bethlen Gábor fejedelmet elismerni nem akaró császáriak egyik vezére Dóczy András szathmári várparancsnok Perneszy Gábort küldé a vár elfoglalására, melyet a megölt Báthory Gábor fejedelem neje Szilágyi János várkapitánya által neki felada.*1. Kővári, Erd. Tört. IV. k. 217. l. S ezért Szilágyit a fejedelem 1614-ben*2. Km. Neor. E. 12. megidéztetni parancsolja.

Mátyás király e várat egyzmény utján Bethlen Gábornak visszabocsátván 1615. évben, az erdélyi országgyülés*3. Erd. országgy. Eml. 9. art. szept. 27-én Kővárt s tartozékait fiskális javaknak nyilvánitotta s felhatalmazta a fejedelmet, hogy 1588-ig visszamenőleg e birtokból eladományozott vagy inscribált birtokokat visszavehesse s ujból elzálogosithassa az érdemeseknek. Bethlen e várat kezéhez vevén, azonnal kibővitteté, védelmezésre alkalmasabbá téteté.*4. Ilia. Ortus et Progressus 121.

Kővári vár romja az 1860-as években.

Kővári vár romja az 1860-as években.

A fejedelem halála után neje Brandenburgi Kata a férje által elfoglalt falvakból 1630-ban*5. Orsz. ltár. többeket visszabocsátott, eladományozott, mint Csernafalvát, Fonáczot, Körtvélyest, Kötelesmezőt, Szakaturát stb.

A vár és vidéke I. Rákóczi György fejedelem kezébe kerülvén, a {334.} hozzá leghivebb emberét, a kinek nagy része volt abban, hogy Erdély fejedelmi székébe ülhessen s akit előbb ezért nagy birtokokkal ajándékoza meg s tábornokává nevezett ki s utóbb tőle függeni nem akaró Zólyomi Dávidot 1633. évi augusztus 21-én notáztatván, ide záratta be, a hol 1651-ben 18 évi fogság után halt meg.*1. Joannis de Bethlen Commentar. Libr. I.

Kővárból irja I. Rákóczi György fejedelem 1633 okt. 30-án,*2. Magy. Tört. Eml. 24. k. 3. l. hogy: „Váradon kivül ennek mássa nincsen erősségére. Jószága is annyi volna, ha zálogban nem volna, élhetne egy ur belőle, mert csak zálogban is 56 falu. Bizony elválnék addig Erdélynek s még Magyarországnak is dolga, mig ezt megvennék. Derék erősség.”

Ugy látszik ez volt első látogatása itt a fejedelemnek s itt tartózkodott még ez év november 1-én is.*3. Elveszett. 17. Lib. reg. 94. és Km. Szolnok int. B. 26, 28.

Kővárvidék czimere.

Kővárvidék czimere.

A Deésen 1638 julius hó 7-én elitélt szombatosok nagyrészét, köztük Péchy Simont e felekezet fejét ide záratta el.*4. V. ö. Deéssel. Szalárdi, Siralmas M. Kron. 135. l. Erd. Tört. Adatok IV. k. 50. l. és Ker. Magv. IV. k. 255–260. l. A szombatosokat ugy itt, mint Szamosújvárt stb. várak épitésénél s javitásánál használta fel, melyről tanuskodik egy töredékben fennmaradt gróf Teleki László hosszufalui udvarában levő 50 cm. magas, 75 cm. hosszu, 20 cm. széles kő, melynek olvasható összevont betüs felirata:

RENOVA . . GEN
VRB: REOTHI SVP
CAP: KEOVAR: TEA (?)
ILLYS: D (?) D: GEOR
. . . . . . . . . RA.
*5. Magyarul: Megújittatott nemzetes Reöthi Orbán Kővár főkapitánya és Nagyságos Rákóczi György stb.

1640 szept. 7-én és 26-án I. Rákóczi fejedelem innen ir fiának.*6. Magy. Tört. Eml. XXIV. k. 70. l.

1644 jun. 17-én irja Rákóczi nejének, hogy e várat élelemmel rakassa meg jól.*7. U. o. 180. l. Ugyanez év decz. 4-én*8. U. o. 291. l. Monoki Mihály van itt az őrség élén s azt parancsolja a fejedelem fiának II. Rákóczi Györgynek, hogy szeme, füle Kővárra legyen s ha megtalálna halni Monoki, küldjön helyébe meghitt embert s mintegy 120 gyalogost.

1650-ben*9. Erd. Országgy. Eml. VI. k. 105–112. l. Kővárhoz olyan 93 község tartozott, mely per alatt vagy kérdéses nem volt s ebből mai vármegyénk részéről 49 falu tartozott oda.

{335.} 1658 és 1659-ben*1. Kővári, Erd. Tört. V. k. 79. l. és Erd. Tört. Adatok IV. k. Enyedi István, II. Rákóczi György veszedelméről. 314. l. II. Rákóczi György fejedelem e várat Barcsay ellen védelmi állapotba helyezé, de az őrség nagyrésze 1660-ban jun. körül az ott levő várkapitány Mikes János ellenére feladá s magát a kapitányt is, két porkolábbal együtt a Barcsay táborába vivék, ki az egyik porkolábnak fejét véteté, a másikat Mikes Jánossal együtt Nagyváradra küldi fogságba, hol a vár ostromlása alkalmával meghalt.

1661 junius havában*2. K. Papp M., Tört. Lapok I. évf. 335. l. Kemény János fejedelem nejét, mig ő a marosvásárhelyi táborban volt, e várba küldé, a hová a legválságosabb időben maga is huzódott az őt üldöző török sereg elől s innen ir egy levelet Ebeni Istvánnak Szamosújvár főkapitányának Kolozsvárra, hogy küldjön neki tájékoztató hireket a török által fejedelemmé tett Apaffy Mihály felől.

1662. évi május 31-én*3. Gyüjteményemben. Apaffy fejedelem a Kolozsvár alatt levő táborból megparancsolja Galgói Rácz Istvánnak, a gyalogpuskások századosának, hogy vigyázzon az itteni várból követségül bejövő váczi püspökre, hogy semmi bántódása ne legyen.

1669-ben*4. J. Kemény Suppl. Dipl. X. 311. márczius 9-én a vidéki nemesek és puskások e várhoz őrségi szolgálatot tettek s ezeket ez évben összeirták.

1667-ben*5. Comp. Const. Regni Trans. E. VII. mondotta ki az erdélyi országgyülés, hogy azok, kik e várhoz tartozó jószágokat birnak s innen fiskális jobbágyokat ősi jószágaikra telepitettek, azokat szállitsák vissza.

1675-ben május 25-én*6. Erd. Országgy. Eml. 20. art. és novemb. 25. 10. art. a gyulafehérvári országgyülés Teleki Mihály, Bethlen Gergely, Sárpataki Márton, Mikes Kelemen, Lázár István, Sárosi és Bodor György és Torma Istvánt küldötte ki, hogy az itteni uradalomban a nemesek közt való s más egyenetlenségeket eligazitsák. 1681 febr. 26-án a n.-sinki országgyülésből ismételten elrendelték, hogy a bizottság a fiskális jószágokban s ugy itt is a határ ügyét véglegesen intézzék el, de ugy látszik ennek sem lett kellő eredménye, mivel 1682 febr. 27-én*7. Erd. orsz. gyül. Emlék 9. art. ujólag egy bizottságot küldenek ki a fogarasi gyülésből a határokbeli egyenetlenségek eligazitására s megbizzák Teleki Mihály, Bethlen Gergely, Mikes Kelemen, Bethlen Elek, Gyulaffy László, Macskássy Boldizsár, Toldalagi és Daczó János, Redai és Toroczkai István, Kollatovich György, Imre Mártont Beszterczéről és Kádár Györgyöt Segesvárról, hogy a helyszinén megjelenve, az ügyet véglegesen intézzék el.

{336.} 1676 nov. 21-én a gyulafehérvári országgyülés 20 art. alatt kimondotta, hogy a mint itt Kővárvidéken, ugy más helyeken is fiscalis várak épittetésére mindenütt az adományos nemesek jószágai évenként két hétig tartó munkát tenni díjtalan kötelesek.*1. Gaál L. Az Erd. Diaeták végz. 74. l.

Ugyanez évben*2. Magy. Tört. Életr. Szilágyi S. II. k. 135. l. gróf Csáky László és Teleki Mihály e várban tartózkodtak.

1685-ben decz. 7-én*3. Török, Magy. Tört. Eml. IX. k. 112. és 117. l. Apaffy Mihály fejedelem irja, hogy Kővárvidéke nagy szegénységben van, mivel Karaffa generális a szegény kővárvidéki emberekre kvártélyozza katonáit épp akkor, midőn Apaffy követei azért mentek Bécsbe a királyhoz, hogy az ő oltalma alatt az országnak remélhető megmaradása legyen. Annyira elterjedt Máramaros, Kővárvidéken és a Szamos mellett a németek szorongató ereje, hogy magunk becsületes hiveinknek és jószágainknak semmi szolgálatjokkal nem élhetünk, rajtok semmit nem vehetünk.

1688 május havában*4. Gr. Lázár, Erd. főisp. 204. l. a várba császári német őrséget helyeznek el.

1690-ben november elején*5. Gr. Bethlen M., Önéletirás II. k. 126. l. Kővárban 350 lovas és gyalogőrség van és 600 kővári nemes és német őrséggel jön onnan Bethlen Miklós Désig.

Egyházilag e vidék a munkácsi orosz püspökség alá tartozik 1690 körül.*6. U. o. 135, 136. l.

1693-ban*7. Kővári, Erd. Tört. VI. k. 19. l. Leopold császár diplomájában kimondá, hogy Kővárvidékét Magyarországtól elszakitani nem lehet.

1701-ben*8. Erdélyi Fisc. XVIII. nr. 304. Miscell. fasc. a hivatalos összeirás szerint Kővárhoz tartozott 136 jobbágy; egy jobbágy értékét 80 magyar frtra számitv: 10880 frt. Kiváltságos 77, melyek semminemü gazdasági szolgálatot tenni nem tartoznak, azért ezek értékét nem becsülték.

Mívelhető szántója 732 köböl búzavetés férőü s egy köböl vetésre valót 5 frtjával számitva, értékét 3660 m. forintra teszi.

Szénarétje három faluban van, de mivel nincs urbarium alatt, megbecsülni nem tudják.

Malma van 3, de az idevaló számtartó évi jövedelmét nem tüntette ki, megbecsülni nem tudják.

Van két szőlője, de jobbára el van pusztulva és parlagon hever. Makkos erdeje 5 helyen, értékét nem tudják. E szerint 14540 frtra tették összes értékét.

{337.} 1703 szeptember havában a várat II. Rákóczi Ferencz hivei Orosz és Kolozsvári vezérlete alatt kemény ostrom alá vették. E közben Rabutin osztrák tábornok Bethlen Sámuelt hadastól együtt magával Kővárba vitte, a honnan az ezt ostromló kuruczok előle elhuzódtak. Miután a várat élelemmel, őrséggel megrakatá, a vidéket felégetvén, népét leölette, ezzel sietve visszatért s Bethlent a Dés mellett fekvő Szent-Benedeken hagyá, hol őt a kuruczok nemsokára teljesen megverték.*1. Gr. Bethlen Miklós, Önéletírás II. k. 307, 308. l. Itt az időre vonatkozólag zavar van. Egyszer 1703, máskor 1704-re teszi gr. Bethlen Miklós a vár ostromlását.

A várat gr. Teleki Mihály a híres kanczellár fia a vár és vidék főkapitánya védelmezte. Azonban 1704-ben január 18-án Teleki a várat a kuruczoknak feladá, német őrsége Kolozsvárra vonult*2. Kővári, Erd. Tört. VI. k. 57–62. és Cserei, Hist. 323. l. s Teleki maga is egyike lett Rákóczi leghivebb embereinek, a miért Rabutin a szathmári béke után törvényszék elé állitá, a honnan meseszerüen szabadult.*3. Palmer, Nagybánya és Vidéke 256. l.

Részlet a kővári várból 1898-ban.

Részlet a kővári várból 1898-ban.

1704 január 22-én*4. K. Papp, Tört. Lapok I. félév 4. l. estére érkezett Kolozsvárra báró Sigrott kővári commendans leitenantjával, muskatélyosaival, kiket mintegy 70 kurucz kisért Désen át Kolozsvárig. 1704 febr. 26-án a br. Sigrott által a várral együtt átadott öreg puskákkal Koss Mihály nagybányai volt commendans, most kurucz kapitány, Bonczhidáról szólitja fel gunyosan a kolozsvári német őrséget, hogy a lakosokat kiméljék.*5. U. o. 50. l.

{338.} 1708-ban*1. Tört. Tár 1890. évf. 493–503. l. II. Rákóczi F. tábora számára innen ökröket adtak adóba.

A szathmári békével elégedetlen s magát meg nem adó nemességnek, „bujdosók”-nak, egyrésze ide huzódott, de Rabutin parancsára 1713-ban a várat légberöpitették.

1717-ben*2. Apor Péter munkái 159. l. az egész Kővárvidéket a tatárok dulták, fosztogatták, lakóinak nagy részét rabságra hurczolták.

Részlet a kővári várból 1898-ban.

Részlet a kővári várból 1898-ban.

A XVI. század első felében egy hamis pénzverő banda is tartózkodott e várban, névszerint: Sturczer Tamás, egy Rézman nevü ötvös és egy bizonyos Miklós mester, kiket Homonnai Antal küldött Zemplénmegyéből ide, miután megelőzőleg a felvidéket elárasztották hamis pénzzel. Vertek itt annyi sok szép aranyat, hogy Possai Bertalan, később csicsvai várnagy, alig győzte Kővárról elhordani. A környékbeli „harminczadosoknak” meggyült e miatt a bajuk, mert a vásárosok, kereskedők mind hamis pénzzel fizettek.*3. Palmer, Nagybánya és Vidéke 256. l. és Komáromy András „Egy hamis pénzverő a XVI. században.” Századok XXVII. évf. 8. sz.

{339.} A mit Rabutin zsoldosai meghagytak, azt tovább pusztitotta az idő s az emberek kegyetlen keze. A romok tulajdonosa Hosszufalu ura gr. Teleki László Gyula.

Kővár 1715 körül*1. E. F. L. VII. 547. D. a fejedelmek alatt állt: parasztokból, puskásokból, vadász-, madarászokból és szabdosokból. A parasztok jobbágyszolgálatot tettek. A puskások békében vadásztak, háboruban verekedtek. Az „ancupes”-ek vagy a fejedelmi udvar számára sólymokat,*2. Sólyomkőn a vár mellett álló sziklás csúcson, mely Kővárvidék czímerében is benne van, állitólag még ma is találnak sólyomfészkeket. karvalyokat, ölyveket tartoztak évenként bizonyos számmal beszolgáltatni, vagy ezek árát megváltani. A szabadosok lóval és fegyveresen béke idején postálkodtak, háboruban harczoltak.

Részlet a kővári várból 1898-ban.

Részlet a kővári várból 1898-ban.

Apaffy fejedelem halálával a várhoz tartozók szolgálatukat elhagyván, nemesi jogokat bitorolnak, a Teleki család javasolja, hogy ez ügyben a fiskus tartson vizsgálatot.

1719-ben*3. E. F. L. VII. 479. B. 547. F. G. H. I. a fiskus a Kővárt levő kincstári javakat a Teleki családnak átadta a család érdemeiért és 50000 forintért.

Ez időben több puskás költözött át a többek közt Belső-Szolnok- és Dobokamegye községeibe, főleg a törökök által kipusztitott, egykor magyar lakta falvakba.*4. Pánczélcseh vidéke, Szükerék, Ormány, Girolt, Oláhpéntek, Boncznyires stb.

A Leopoldi diploma ellenére hosszas kérés után 1732. évi decz. {340.} 31-én kelt kir. leirat folytán Közép-Szolnokmegye Kővárvidékével együtt Erdélyhez csatoltatott*1. Jos. Kemény, Dipl. XII. 347. l. és 1733 február 26-iki szebeni országgyülésen jóváhagyatott.*2. Apor. P. Munkái 178. l. és G. L. Erd. Diaet. végzései 217. l.

1738-ban*3. Kővári, Erd. Tört. VI. k. 108. l. Kővárvidéke Közép-Szolnokból kiszakittatván, vidékké alakittatott. 1743-tól*4. Apor P. Munkái 230. l. a vidék főtisztjének 800 rhenes forint volt a fizetése.

1781-ben*5. Gr. Kornis levéltár nr. 95. a kővárvidéki nemesség nagy részét is adó alá vetették, másokat javaiktól megfosztván, házát is elvették a Teleki grófok, a kiknél zálogban volt, azoknak tetszésük szerint hol meghagyták birtokukban, hol elvették, ezért kérik az ország rendjeit, hogy az egy telkes nemesek házaikat válthassák meg s ne legyenek kénytelenek házaikat a Teleki grófoknak adni.

1849 szeptember 21-én Kővárvidék nyugati fele kolozsvári katonai vidékhez csatoltatott.*6. Tört. Lapok 479. l. 1876: XXXIII., illetőleg 1877: II. t.-cz. folytán a vidék egyrésze Szolnok-Doboka-, a más Szatmármegyéhez csatoltatott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Enter supporting content here

AMINTIRI